2014. augusztus 3. vasárnap

Ekkor Jézus azonnal arra kényszerítette tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előre a túlsó partra Bétsaida felé, amíg ő elbocsátja a sokaságot. De miután elbúcsúzott tőlük, felment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, a hajó a tenger közepén volt, ő pedig a parton egyedül. Amikor meglátta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel, mert ellenszelük van, a negyedik éjszakai őrváltás idején a tengeren járva közeledett feléjük, és el akart menni mellettük. Amikor meglátták őt, amint a tengeren jár, azt hitték, hogy kísértet, és felkiáltottak. Mindnyájan látták ugyanis, és megrettentek. Ő azonban azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: "Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!" Ekkor beszállt hozzájuk a hajóba, és elült a szél, ők pedig szerfölött csodálkoztak magukban. Nem okultak a kenyerekből, mert a szívük még kemény volt.

Mk 6,45-52.

BÍZZATOK

Mindnyájan látták ugyanis, és megrettentek. Ő azonban azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: "Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!" (Mk 6,50)

Mai történetünk arról szól, hogy a tanítványok hajóba szállnak, mert találkozni akarnak Jézussal Béthsaidánál, de az ellenszélben az evezőikkel vesződnek. Félelem lesz úrrá rajtuk. Megpróbálják kezelni a helyzetet, de a dolgok kicsúsznak irányításuk alól. Végül az Úr megmentésükre siet a vízen járva, és egyenesen feléjük tart. Sajnos, a tanítványok nem ismerik fel, és azt gondolják, hogy szellemet látnak. Csak akkor ismerik fel, mikor megszólítja őket: "Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!"
Jézus megnyugtatja és biztonságba helyezi őket. A nyugalom valódi jelentése, hogy képesek vagyunk bízni Isten jelenlétében, és hogy meghallgat minket minden helyzetben. Nyugodtnak lenni az egyik legnehezebb feladat, amikor válságba kerül az életünk, vagy amikor már nem mi irányítjuk az eseményeket. Végül is, megtanulni elengedni aggodalmainkat, és bízni Isten jelenlétében, nagy bölcsességről tanúskodik.
A kulcs a bizonyossághoz a perspektívában rejlik. Bizonyára lesz életünkben még ránk rótt erős szembe szél és hatalmas hullám. Amikor ezek a pillanatok eljönnek, bár megtanulnánk bízni az örökké hűséges Jézus Krisztus szüntelen jelenlétében, aki minden alkalommal eljön hozzánk.

Imádság: Urunk, add nekünk jelenléted biztonságát az élet viharai között is. Ámen.

Megtanulni Istenben bízni - ez az igazi bátorság!
Bernadette Amistoso-Morales (Negros-Oriental, Fülöp-szigetek)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK NEHÉZ IDŐKET ÉLNEK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2014 Augusztus
Ke Sze Cs Szo Va
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek