2014. szeptember 14. vasárnap

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.

Jn 1,1-5.

FIGYELJÉTEK A LILIOMOKAT

Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. (Mt 6,28-29)

Egy ismerősömtől egy kis csomó esti kankalint kaptam. Esténként gyakran, amikor a nap már eltűnt a látóhatárról, de még van egy kis fény, izgalommal várakozom. A szorosan összezárt bimbók mintha csak napok múlva bomlanának ki, de ahogy nézem, egy szár kissé elkezd rezegni, a bimbó szélei elkezdenek kipattanni, kis sárga nyílásokat mutatva. A zárt szirmok a szemem előtt nyílnak ki virággá. Néha egyszerre csak egy, máskor egyszerre több kankalin is kinyílik. Az örömöm sohasem hagy alább.
Nemrégiben férjemmel nehéz időszakon mentünk át, de ez alatt tudatában voltunk Isten hűségének és annak, hogy nagyon sokan imádkoznak értünk. Isten kifürkészhetetlen megbízhatósága hasonlít a sötétben kinyíló sárga virágok ragyogásához. Mindkettő kitörő örömöt, és csodálatot okoz, és annak a biztos tudatát adja, hogy Isten életünk legsötétebb helyzeteiben is munkálkodik.

Imádság: Teremtő Istenünk, milyen csodálatos látni, hogy az éjszakában és életünk sötét időszakaiban is reményt adsz, hogy lássuk jelenléted és szereteted! Ámen.

Isten segítségével felfedezhetjük a szépséget a legsötétebb időszakokban is.
Ruth Smith Meyer (Ontario, Kanada)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK MEGPRÓBÁLTATÁSOKON MENNEK KERESZTÜL!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2014 Szeptember
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek