2014. november 7. péntek

Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet! Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. Illés ugyanolyan ember volt, mint mi, és amikor buzgón imádkozott azért, hogy ne legyen eső, nem is volt eső a földön három évig és hat hónapig. Aztán ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld meghozta termését. Testvéreim, ha valaki közöttetek eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti valaki, tudja meg, hogy aki megtérített egy bűnöst a tévelygés útjáról, megmenti annak a lelkét a haláltól, és sok bűnt elfedez.

Jak 5,13-20.

IMÁDKOZZ ÉRTEM!

Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. (Jak 5,16)

Az elmúlt év nekem, és családomnak a megpróbáltatások és szenvedések időszaka volt. Bár általában egészséges életmódot folytatok, néhány negatív változást vettem észre egészségemben. A feleségem és a lányom ösztökélt, hogy keressem fel háziorvosunkat, és kérjek orvosi segítséget. Az orvos azután gyorsan meg is állapított jó néhány problémát: magas vércukorszint, urológiai rendellenesség, vérrögök, és megnagyobbodott szív. Tájékoztatott, hogy ezek a betegségek bármikor vaksághoz, agyvérzéshez és szívinfarktushoz vezethetnek.
Azonnal megkezdődött a gyógyszeres kezelés és a nagyon szigorú diéta. De ami sokkal fontosabb, kértem a testvéreket, hogy imádkozzanak értem. Családom, barátaim, a gyülekezet tagjai, és távoli emberek is imádkoztak értem. És valóban, a meggyógyulásom a hit hatalmas példájává lett, még a más hitet valló barátaim felé is, beleértve az orvosaimat. Néhányan leveleket küldtek, azt írva, hogy "a hited segített a mi hitünk növekedésében". Az Úré legyen a dicsőség!
Az imádkozó hívő közösség szolgáló közösség. Amikor együtt imádkozunk, szeretetet, hitet, reményt, békességet és igazságot hozunk a világba.

Imádság: Istenünk, növeld hitünket, és segíts hirdetnünk, hogy Jézus az út, az igazság és az élet, amit keresünk. Ámen.

A másokért mondott imádság hitünkről való erőteljes bizonyságtétel.
Komal Masih (Uttar Pradesh, India)

IMÁDKOZZUNK AZ ÉRTÜNK IMÁDKOZÓKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2014 November
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek