2015. január 1. csütörtök

Egyik tanítványa, András, a Simon Péter testvére így szólt Jézushoz: "Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyinek?" Jézus ezt mondta: "Ültessétek le az embereket." Nagy fű volt azon a helyen. Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak. Amikor pedig jóllaktak, így szólt tanítványaihoz: "Szedjétek össze a felesleges darabokat, hogy semmi ne menjen kárba." Összeszedték tehát, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyérből való darabokkal, amelyek feleslegesek voltak azoknak, akik ettek.

Jn 6,8-13.

NEM KICSINY FÁRADOZÁS

Az Úr javamra dönti el ügyemet. Uram, örökké tart szereteted. (Zsolt 138,8)

Gyakran beleesek abba a csapdába, hogy másokhoz hasonlítom magam. Arra tekintek, milyen befolyást gyakorolnak a világban, és úgy érzem, nem érek fel velük. Egy napon, amikor másodrendűnek éreztem magam, Isten az öt kenyér és két hal történetének új megvilágítását tárta elém. Nem magára a csodára figyeltem, vagy a fiúra, aki az ebédjét ajánlotta fel, hanem az asszony jutott eszembe, aki elkészítette azt. Magam elé képzeltem, amint gyúrja a tésztát, gondosan becsomagolja a friss kenyereket és a halakat egy kendőbe, majd a batyut egy arcára adott csókkal átnyújtja a fiúcskának. Az anya számára mindez bizonyára csupán egy megszokott kis feladat lehetett. Hiszen hogyan is gondolhatta volna, hogy az étel, amelyet aznap a fiának csomagolt, örökkévaló jelentőségű lesz?
Ez arra emlékeztet, hogy Isten az apró erőfeszítéseket milyen sokféle módon felhasználja mások fizikai, érzelmi és lelki szükségeinek betöltésére. Amikor tehát úgy érzem, valami nagyobb dolgot kellene tennem, emlékeztetem magam a kenyér és hal történetére. Az a küldetésem, hogy elvégezzem az előttem álló feladatokat. Az Isten dolga - az Isten gyönyörűsége - hogy használja azokat a világ megjobbítására.

Imádság: Drága Urunk, segíts bíznunk, hogy használsz minket a terveidben. Ámen.

Milyen kicsiny feladatot ajánlhatok fel ma Istennek?
Sara Matson (Minnesota, USA)

IMÁDKOZZUNK A HÁZIASSZONYOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2015 Január
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek