2015. január 30. péntek

Tanítványaihoz pedig így szólt Jézus: "Aggodalmaskodásával ki tudná közületek akár egy arasznyival is meghosszabbítani életét? Ha tehát a legcsekélyebbre sem vagytok képesek, miért aggódtok a többi miatt? Nézzétek a liliomokat, miként növekednek: nem fáradoznak, nem is fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül bármelyik. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, az Isten így öltözteti, mennyivel inkább titeket, kicsinyhitűek! Ti se kérdezzétek tehát, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, és ne nyugtalankodjatok. Mert mindezeket a világ pogányai kérdezgetik. A ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre."

Lk 12,25-30.

MI LENNE, HA...?

Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem. (Lk 9,23)

Sokszor kínoztam magam azzal a kérdéssel, hogy "Mi lenne, ha...?" Azt kérdeztem, hol járnék ma már, ha ezt és ezt a döntést hozom meg. Máskor a jövő miatt aggódom, mi van, ha ez vagy az fog történni. Ez a szokás sokszor megterhelt.
De rá kellett jönnöm, hogy Jézus nem azt mondja, hogy a jövőben vagy a múltban éljünk. Ebben a pillanatban elég keveset tehetünk mindkettővel kapcsolatban. Jézus lehetővé teszi számunkra, hogy teljesen a jelenben éljünk, ahol az örökkévalóság és ez a mostani pillanat találkoznak. Szerintem, amikor Jézus azt mondta, hogy "vegye fel naponként keresztjét", arra gondolt, hogy a jelenlegi helyzetünkkel foglalkozzunk, bármi legyen is az. Azt mondta, hogy kérjük és keressük az ő vezetését, majd kövessük őt. Jézus Krisztus örökkévaló, és az örökkévalóság fényével világítja meg jelenlegi helyzetünket, és mutatja nekünk az utat. Lehet, hogy csak éppen elég világosságot és bátorságot ad ahhoz, hogy egyetlen lépést tegyünk előre, de rajtunk áll, hogy elfogadjuk azt, amiben vagyunk, és megtegyük azt a lépést. Mikor visszanézünk majd, rájövünk, hogy az egész utunkat Jézus fénye világította be.

Imádság: Drága Urunk, kérünk, segíts, hogy bízzunk benned, hogy a jelenünkben vezetsz minket az örökkévalóság dicsősége felé. Ámen.

Ma követni fogom Jézust - egyszerre egyetlen lépéssel.
Mark Harper Anderson (Pennsylvania, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIKET AGGODALOM ÉS KÉTSÉG TERHEL!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2015 Január
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek