2015. március 31. kedd

A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény. Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt. Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint. Ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők.

Gal 5,22-25.

FELÚJÍTÁS

Uram, atyánk vagy te mégis! Mi vagyunk az agyag, te a mi formálónk, kezed alkotása vagyunk mindannyian. (Ézs 64,7)

A menyem néhány régi ház mellett haladt el, amelyek éppen felújítás alatt álltak. Elmesélte, mennyire lehangolóan néztek ki a munkák alatt, és kíváncsi volt, milyen látványt nyújtanak majd, amikor készen lesznek. Érdeklődéssel várta a felújítás végét, a kemény munkák végső eredményét.
Ez a beszélgetés engem arra a lelki megújító munkára emlékeztetett, amelyet a Szentlélek végez bennünk. A Lélek munkája nyomán Isten felszínre hozza a gyógyításra váró területeket, a változtatásra szoruló magatartásformákat, a megbánni való bűnöket, a helyreállítást igénylő kapcsolatainkat.
A házfelújításhoz hasonlóan, ez a folyamat felfordulással járhat, és fájdalmas is lehet. Isten azonban szeretettel és gyengéden bánik velünk. Ő a nagy építőmester, aki mindig idejében cselekszik. A folyamatban mi a munkadarabok vagyunk, és lelki átformálódásunk során egyre inkább Jézushoz leszünk hasonlók.
Ha Istenre hagyatkozunk, és kitartunk, ő átformál és megszentel. Milyen izgalmas tudni azt, hogy Isten végzi bennünk átformáló munkáját, hogy olyan gyermekei legyünk, amilyenekké teremtett minket!

Imádság: Mennyei Atyánk, add, hogy gyermekedként kiteljesedve, igazán és örömmel szolgáljunk neked! Ámen.

Ma törekszem olyanná lenni, amilyennek Isten látni akar.
Ann Stewart (Dél-Ausztrália, Ausztrália)

IMÁDKOZZUNK AZ ÉPÍTŐMUNKÁSOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2015 Március
Ke Sze Cs Szo Va
23 24 25 26 27 28 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek