2015. április 21. kedd

Jézus Krisztus születése pedig így történt. Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek, de mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, és nem akarta őt megszégyeníteni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el. Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: "József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből." Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: "Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek" - ami azt jelenti: Velünk az Isten. József pedig, amikor felébredt álmából, úgy cselekedett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki: magához vette feleségét.

Mt 1,18-24.

APASÁG

Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel. (Ef 6,4)

Nézve Jézus születésének történetét a gyülekezet fiataljainak játékában, erős tisztelet fogalmazódott meg bennem József iránt. A jelenetben Isten angyala utasította Józsefet, hogy vegye magához feleségét, Máriát, és nevezze a fiát Jézusnak. Belém hasított egy gondolat: Jézusnak nem csak anyára, hanem földi apára is szüksége volt. Régebben úgy tekintettem Józsefre, mint akinek kevés befolyása volt az Úr születésére és életére. De nem így van! Isten végtelen bölcsessége elrendelte, hogy József Jézus apjaként szolgáljon. Fontos szerep és felelősség!
Önkéntesként egy olyan keresztyén szolgálatban tevékenykedem, amely hajléktalan és függőségben szenvedő férfiaknak nyújt segítséget. Ezeknek a férfiaknak a múltjában gyakran felfedezni egy közös jellemzőt: olyan otthonban nőttek fel, ahol hiányzott az apa a családból vagy agresszív volt. Részben az apjuk hibájának köszönhetik az életük rendezetlenségét. A férfiak helyreállítási programjában az apaság bibliai alapelveinek tanítása volt a legfontosabb. A cél, hogy olyan apává váljanak, amilyenné Isten szeretné tenni őket.
Minden gyerek istenfélő apát érdemel. Ha Jézusnak, Isten fiának szüksége volt nevelésre és iránymutatásra egy földi apától, mennyivel inkább van rá nekünk szükségünk.

Imádság: Urunk, segíts az apáknak, hogy Istennek tetsző, követendő példák legyenek gyermekeik előtt. Ámen.

Hálát adok az istenfélő apákért, akikkel az életben találkoztam.
Wayne W. Greenawalt (Illinois, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ APÁK ÁLAL BÁNTALMAZOTT GYEREKEKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2015 Április
Ke Sze Cs Szo Va
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek