2015. május 8. péntek

Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet! Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. Illés ugyanolyan ember volt, mint mi, és amikor buzgón imádkozott azért, hogy ne legyen eső, nem is volt eső a földön három évig és hat hónapig. Aztán ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld meghozta termését.

Jak 5,13-18.

KEZDŐPONT

Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. (Jak 5,16)

Egy missziós szervezet levelezőjeként dolgozom. Az egyik délelőtt főnököm átnyújtott egy levelet, és azt mondta: "Szeretném, ha megválaszolnád ezt a levelet, hiszen olyan jó leveleket szoktál írni." A levél, amely egy Doris nevű hölgytől érkezett, több bekezdésből állt, és imakérést tartalmazott a pusztító szembetegsége, a foltos elváltozás miatt. Imádkoztam Dorisért, és kértem Istent, adja meg a megfelelő szavakat a levél megírásához. A levelemben azután biztosítottam őt afelől, hogy imádkoztunk érte, és írtam egy kicsit a munkámról. Azután arra kértem, imádkozzon a férjemért, aki lebénult egy stroke miatt.
Néhány héttel később levél érkezett Doristól, két oldalas, elegáns írással és vidám hangvétellel. "Az ön levele mosolyt csalt az arcomra" - írta. "Természetesen megtisztelő számomra, hogy imádkozhatok a férjéért". Azt írta, hogy a 93. életévébe fordulva azt kérte Istentől: "Itt az ideje, hogy hazavigyél magadhoz". Azután így folytatta: "De a kapott imafelkérések folytán, Isten mintha azt válaszolná: Még nem!"
Doris levele arra emlékeztet, hogy amikor azt gondoljuk, semmit sem tehetünk már Isten országáért, imádkozhatunk. Az imádság nem az utolsó mentsvár, az a kezdőpont.

Imádság: Szerető Atyánk, köszönjük, hogy eléd hozhatjuk kéréseinket, és hogy imádkozhatunk másokért. Ámen.

Mindnyájan tehetünk az Úrért - imádkozhatunk.
Janet Seever (Alberta, Kanada)

IMÁDKOZZUNK AZ IDŐSEKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2015 Május
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek