2015. július 27. hétfő

Jézus példázata: "Mert úgy van ez, mint amikor egy idegenbe készülő ember hívatta szolgáit, és átadta nekik vagyonát. Az egyiknek adott öt talentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek képessége szerint, és elment idegenbe. Az, aki az öt talentumot kapta, azonnal elindult, vállalkozásba fogott velük, és nyert másik ötöt. Ugyanígy az is, aki a kettőt kapta, nyert másik kettőt. Aki pedig az egyet kapta, elment, gödröt ásott a földbe, és elrejtette ura pénzét. Hosszú idő múlva aztán megjött ezeknek a szolgáknak az ura, és számadást tartott velük. Eljött az, aki az öt talentumot kapta, odavitte a másik öt talentumot, és így szólt: Uram, öt talentumot adtál át nekem: nézd, másik öt talentumot nyertem. Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára! Odament az is, aki a két talentumot kapta, és ezt mondta: Uram, két talentumot adtál át nekem: nézd, másik két talentumot nyertem. Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára! Odament hozzá az is, aki az egy talentumot kapta, és ezt mondta: Uram, tudtam, hogy kérlelhetetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és onnan is gyűjtesz, ahová nem szórtál. Félelmemben elmentem tehát, és elástam a talentumodat a földbe: nézd, itt van, ami a tied. Ura így válaszolt neki: Te, gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és onnan is gyűjtök, ahova nem szórtam? Ezért el kellett volna vinned a pénzemet a pénzváltókhoz, és amikor megjöttem, kamattal kaptam volna vissza azt, ami az enyém. Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van! Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és bővelkedni fog; attól pedig, akinek nincs, még az is elvétetik, amije van."

Mt 25,14-29.

JÓ SÁFÁR

Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai. (1Pt 4,10)

A felnőttképzés, amelyet vezettem, éppen elkezdődött egy bevezető imádsággal. A téma a sáfárság volt, illetve időnk, tehetségeink és kincseink használata. Korábban elhatároztam, hogy a következő embert megajándékozom egy ötdolláros bankjeggyel. Ahogy kinyílt az ajtó, és egy nő belépett, elővettem a bankjegyet, és átnyújtottam neki. Amikor megkérdezte, hogy miért, azt feleltem: "Ez egy ajándék. Használd fel bármire, amire szeretnéd." Eleinte vonakodott elfogadni, de egy idő után, betette a pénzt a tárcájába.
Később elmondta nekem, hogy az öt dollárt kezdőtőkeként használta fel, hogy adományokat gyűjtsön egy szervezetnek, amely speciális szükségletű gyermekeken segít. Felkereste a barátait, mesélt nekik az ajándékról, amelyet kapott, és megkérdezte tőlük, hogy szívesen kiegészítenék-e valamennyivel. Végül 200 dollárt sikerült összegyűjtenie.
Csakúgy, mint a "jó és hű szolgák" Jézus példázatában, ez a nő is megsokszorozta az ajándékát. Isten mindnyájunkat megáld különböző ajándékokkal, és azt szeretné, hogy használjuk őket (1Kor 12,4-11). Hihetetlen dolgok fognak történni, ha hagyjuk, hogy Krisztus szeretete munkálkodjon bennünk, és adományainkkal Istent és felebarátainkat szolgáljuk.

Imádság: Köszönjük, Urunk kegyelmedet és irgalmadat. Segíts hűen sáfárkodnunk a ránk bízott ajándékokkal! Ámen.

Hogyan használhatom ajándékaimat Isten országa érdekében?
Fred Borchelt (Massachusetts, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ EGYHÁZI ISKOLÁKBAN TANÍTÓKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2015 Július
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek