2015. augusztus 4. kedd

Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem cselekesszük az igazságot. Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.

1Jn 1,5-9.

EGY ÚJ KEZDET

Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. (1Jn 1,9)

Feleségemmel a nyugdíjas éveinkre készültünk, és terveink között egy új ház megépítése is szerepelt. A folyamat első lépéseként az építőmunkásoknak nagy mennyiségű törmeléket kellett eltávolítani. Ebben voltak fák, gyökerek, indák és mindenféle lom. Az eredmény pedig egy tiszta, új ház építésére alkalmas terület lett.
Ezt a folyamatot összehasonlítottam a saját életemmel. Isten ígérete szerint eltávolítja életemből a bűn fáit, a kétségek indáit, méltatlan életem gyökereit és minden egyéb lomot, ami rossz döntésekhez vezetett.
Amint körbenéztem a frissen megtisztított telken, készen, hogy valami új jöjjön létre rajta, hálát adtam Istennek, hogy életünket is tisztává és szabaddá teszi mindattól, ami az iránta való bizalom és engedelmesség útjába áll. Mindenkinek, aki el kívánja fogadni Isten megmentő ajánlatát, egy új életet és vele való gyümölcsöző kapcsolatot ígér. Megtanultam, hogy soha sincs túl késő elfogadni az ő meghívását. Isten folyamatosan kopogtat a szívünk ajtaján, várja döntésünket, hogy megnyissuk az ajtót és beengedjük őt. (Mt 7,7; Lk 11,9; Jel 3,20)

Imádság: Mennyei Atyánk, segíts eltávolítani minden akadályt az életünkből, ami meggátolja, hogy elfogadjuk a veled való kapcsolatot. Ámen.

Isten bármilyen életet meg tud tisztítani.
James W. (Skip) Cox (Észak-Karolina, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK ÚJAT SZERETNÉNEK KEZDENI ISTENNEL!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2015 Augusztus
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek