2015. augusztus 7. péntek

Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert Isten szeretet. Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást. Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk.

1Jn 4,7-12.

NAGYON KEMÉNY MUNKA!

Mert ti testvéreim, szabadságra vagytok elhíva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak. (Gal 5,13)

Nagyon nehéz volt ez az év az ausztrál farmerek számára. Hét év szárazság után árvizek sorozata következett, ami tönkretette a kerítéseinket, elpusztította a termést és az állatokat. Nemrég 750 km-ről, a Sydneyben lévő testvérgyülekezetből eljött egy csoport, hogy segítsen nekünk a helyreállítási munkákban. Úgy éreztük, nem tudunk megbirkózni a ránk váró feladattal; aztán ezek az emberek megérkeztek, és elkezdték kihúzni a kerítést a sárból, felállították az oszlopokat és drótokat. Sok mocsokkal járó és nagyon nehéz munka volt! Hihetetlen, hogy ezek az emberek kivettek egy hét szabadságot, hogy el tudjanak jönni nekünk segíteni! Mikor elmentek, úgy éreztük, most már boldogulni fogunk. Még csak nem is ismertük őket, mégis eljöttek, hogy megmutassák Isten szeretetét felénk.
Nem kell ahhoz távoli helyekre elutaznunk, hogy szolgálni tudjunk Istennek, mert ő néha azt várja, hogy a közelünkben élőkkel törődjünk.

Imádság: Szerető Atyánk, köszönjük azokat a gyermekeidet, akik hajlandók bármilyen áldozatra másokért, amivel téged szerethetnek és szolgálhatnak. Ámen.

Mi is Isten mentő szeretetének megbízottai lehetünk.
Janine Randell (Új-Dél-Wales, Ausztrália)

IMÁDKOZZUNK A TERMÉSZETI KATASZTRÓFÁK ÁLTAL SÚJTOTT TELEPÜLÉSEKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2015 Augusztus
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek