2015. augusztus 25. kedd

Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét. Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel! Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.

2Kor 5,17-20.

A SÓ EREJE

Ti vagytok a föld sója. (Mt 5,13)

Az egész történelem során a só nagy értéket képvisel. Ételek tartósítására és ízének fokozására használják. A sót vízzel összekeverve gyümölcsök tisztítására is szokták használni, és a fogkrém egyik összetevőjeként tisztítja és erősíti a fogakat.
2013. január 17-én a só egy másfajta használatáról tanultam. Ezen a reggelen volt a Prachakittisuk gyülekezet új templomépületének felszentelése Mae Sai-ban, Chiang Rai tartományban, Thaiföldön. A felszentelési ünnep részeként egy jégszobrász egy gyönyörű szobrot faragott. Éppen végzett a faragással, amikor a kereszt egyik oldala eltört. A szobrász gyorsan sót tett körbe a megsérült felületre és visszahelyezte a letört részt az eredeti helyére. Miután néhány percig erősen tartotta a szobrot, a két darab szilárdan újból eggyé vált.
Ez a Jézustól kapott küldetésünkre emlékeztet: a föld sója lenni. Jézus azt akarja, hogy mi legyünk az összekötő és békéltető erő azok között, akik megtörtek, akik elfelejtették vagy sosem ismerték Isten szeretetét. Ez az a küldetés, amiről Pál írt: "Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával... és reánk bízta a békéltetés igéjét." (2Kor 5,19)

Imádság: Istenünk, kegyelmeddel odaszánjuk magunkat, hogy a föld sója legyünk, és segítsünk a családodat egy közösségbe gyűjteni. Ámen.

Krisztus erejével segíthetünk másoknak megbékélni Istennel.
Somnuek Jaripen (Chiang Mai, Thaiföld)

IMÁDKOZZUNK AZ ÚJ ÉPÜLETEKKEL GYARAPODÓ EGYHÁZAKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2015 Augusztus
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek