2015. szeptember 15. kedd

Rájöttem tehát, hogy az a jó és szép, ha az ember eszik, iszik, és élvezi a jót minden fáradozása nyomán, amivel fárad a nap alatt egész életén keresztül, amelyet Isten adott neki, mert ez jutott neki. Ha pedig Isten valakinek gazdagságot és kincseket is adott, és megengedte neki, hogy azt élvezze, kivegye belőle a részét, és örüljön fáradozása eredményének: ez Isten ajándéka. Az ilyen nem sokat gondol élete múlásával, mert Isten megengedi, hogy szívből örvendezzen.

Préd 5,17-19.

A MUNKA ÁLDÁSA

Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek. (Kol 3,23)

Fiatalként végzett munkáim nagy része fárasztó és unalmas volt; de én hálás voltam értük, mert szükségem volt a pénzre. Most nyugdíjas éveimre, amikor egy csoporttal missziós útra megyek, úgy készülök, hogy lapát és fejsze lesz a kezemben, vagy más olyan eszköz, ami erőfeszítést és fáradozást igényel. Miközben öregedő izmaimat és ízületeimet egy magasabb cél érdekében veszem igénybe, megelégedést találok a munkában.
A Prédikátor könyvének tanítója arra bíztat bennünket, hogy találjunk megelégedettséget tevékenységünkben (Préd 5,17). Az Istenért végzett munka az út egy gyümölcsöző élethez. Pál is azt írja: "Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk" (Ef 2,10).
Néhány munkámban nehezemre esett megtalálni Isten áldását. Azonban Isten türelmesen várt rám, amíg megértettem tapasztalataimon keresztül, hogy az Istenért végzett minden munka áldás. Amikor az Úrért dolgozunk, azon kapjuk magunkat, hogy még több munkára vágyunk.

Imádság: Drága Urunk! Hálát adunk a munka kiváltságáért és áldásáért. Ámen.

Ma élvezni fogom a munkámat, mint Isten ajándékát!
Walter N. Maris (Missouri, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK NEHEZEN TALÁLNAK ÉRTELMET A MUNKÁJUKBAN!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2015 Szeptember
Ke Sze Cs Szo Va
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek