2018. október 9. kedd

Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint jár közben a megszenteltekért. Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.

Róm 8,26-28.

LÉLEKSZÖRFÖZÉS?

Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. (Róm 8,14)

Ausztráliában Augusta nagyszerű hely a széllovaglás szerelmeseinek. Szeles, nyílt területe ideális ehhez a sporthoz, ami nagyon vonzó a fiataloknak, edzetteknek és azok számára, akiknek megfelelő felszerelésük, jártasságuk van, és szabad lelkületűek. Akár harmincan is szörföznek egy időben. Mindannyian ugyanarra a szélre támaszkodnak, de nagyon különböző pályagörbéket és mintázatokat írnak le a vízen. Vannak, akik képesek vitorlájukkal manőverezve deszkájukat a levegőbe emelni, és kihasználva a széláramlatokat könnyedén átrepülni a hullámok fölött.
Minket, keresztényeket a Szentlélek ereje hajt előre az Isten útján. A Szentlélek képessé tesz minket, hogy mindenféle csodát tegyünk Krisztus ügyéért. Azonban olykor nincs meg bennünk az elköteleződés vagy a hajlandóság, hogy új irányba vigyen minket a szél. Inkább egy biztonságos pályát választunk, mely mentes az erős széltől vagy a hirtelen kanyaroktól és csavaroktól. De milyen lelkesültségtől és örömöktől fosztjuk meg magunkat, amikor a biztonságos utat választjuk a Szentlélek útja helyett?

Imádság: Drága Jézus, segíts nekünk feltétel nélkül bízni Istenben, úgy, ahogyan te teszed, hogy készek legyünk elfogadni a Szentlélek útmutatását. Ámen.

Mennyire engedek a Szentlélek irányításának?
Meg Mangan (Új-Dél-Wales, Ausztrália)

IMÁDKOZZUNK A SZÉLLOVASOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2018 Október
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek