2018. október 28. vasárnap

És tanítani kezdte őket arra, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, és el kell vettetnie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. Jézus nyíltan beszélt erről a dologról. Péter ekkor magához vonva őt meg akarta dorgálni; ő azonban megfordulva tanítványaira tekintett, megdorgálta Pétert, és ezt mondta: "Távozz tőlem, Sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint."
Ekkor magához hívta a sokaságot tanítványaival együtt, és ezt mondta nekik: "Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt. Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?"

Mk 8,31-36.

IGAZ SZERETET

A szeretet, hogy ő az életét adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért. (1Jn 3,16)

Házasságunk elején a férjem kijelentette, hogy ő hajlandó lenne meghalni értem. Jól hangzott ez a drámai nyilatkozat, de nem hittem el teljesen. Az ezt megelőző vacsoránál Michael rendelt egy vaníliaturmixot. Én nem akartam inni egy egész pohárral, ezért csak az övéből ittam néhány kortyot. Erre Michael megszólalt: "Miért nem rendelsz magadnak egy saját turmixot?" Így mikor azt mondta, meghalna értem, emlékeztettem: "Meghalnál értem, de a turmixodat nem akartad velem megosztani?"
Ma már nevetünk a turmix incidensen. Megtanultuk, hogy úgy szeretni egymást, ahogyan Krisztus szeret minket, nem azt jelenti, hogy nagy, drámai gesztusokat teszünk. Inkább azt, hogy számtalan kisebb áldozatot hozunk egymásért.
Michael úgy mutatja ki irántam a szeretetét, hogy kedvesen szól hozzám, amikor rossz hangulatban vagyok; keményen dolgozik a családért, és apró munkákat végez a ház körül, akkor is, ha inkább valami máshoz lenne kedve; masszírozza lábamat, ha fáj; még a turmixait is szívesen megosztja velem. Mindennapi tettei megmutatják, hogy odaáldozza magát értem.
Általában nem kell meghalnunk, hogy megmutassuk mások iránti szeretetünket. De lemondhatunk vágyainkról mások javára. Így visszatükrözhetjük, hogy Jézus életét adta értünk.

Imádság: Atyánk! Segíts, hogy Jézus önzetlen szeretete ösztönözzön bennünket a másokért való odaszánásra. Ámen.

Hogyan tükrözöm Krisztus áldozatos szeretetét másoknak?
Kristi Iachetta (Texas, USA)

IMÁDKOZZUNK A FRISS HÁZASOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2018 Október
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek