2018. november 10. szombat

Azután megjelent neki az ÚR Mamré tölgyesében, amikor a nappali hőség elől a sátor bejáratába húzódott. Fölemelte tekintetét, és látta, hogy három férfi áll előtte. Amint meglátta őket, eléjük futott a sátor bejáratától, földre borult, és így szólt: Uram, ha megnyertem jóindulatodat, kérlek, ne kerüld el szolgádat! Mindjárt hozatok egy kis vizet, mossátok meg a lábatokat, és dőljetek le a fa alá! Én meg hozok egy falat kenyeret, hogy felüdüljetek, és úgy menjetek tovább, ha szolgátok mellett mentek el! Ők azt felelték: Tedd azt, amit mondtál! Ábrahám besietett Sárához a sátorba, és azt mondta: Siess, dagassz meg három mérték finomlisztet, és süss lángost! Kiszaladt Ábrahám a csordához is, fogott egy szép szopós borjút, és odaadta a legényének, az pedig gyorsan elkészítette. Azután vett vajat, tejet, meg vette a borjút, amelyet elkészíttetett, és eléjük tette. Ő maga pedig ott állt mellettük a fa alatt, amíg ettek. Azután ezt kérdezték tőle: Hol van Sára, a feleséged? Ő így felelt: Itt a sátorban. Egyikük azt mondta: Egy esztendő múlva visszatérek hozzád, és akkor már a feleségednek, Sárának fia lesz! Sára meg ott hallgatódzott a háta mögött a sátor bejáratánál. Ábrahám és Sára élemedett korú öregek voltak, és Sáránál már megszűnt a női életfolyamat. Sára nevetett magában, és azt gondolta: Miután megvénültem, lehet-e gyönyörűségem? Meg az uram is öreg! De az ÚR megkérdezte Ábrahámot: Miért nevetett Sára, és miért mondta: Ugyan, hogy szülhetnék öreg létemre? Van-e valami lehetetlen az ÚR számára? Egy esztendő múlva visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának. Sára azonban tagadott, mert félt. Azt mondta, hogy nem nevetett. Az ÚR azonban így szólt: De bizony nevettél!

1Móz 18,1-15.

ÁLMODJ NAGYOT!

Minden lehetséges annak, aki hisz. (Mt 9,23)

2015-ben, amikor egyszer elmeséltem Andrey barátomnak, hogy rendszeresen küldök áhítatokat a Csendes Percekbe, azt mondta: "Testvérem, már várom, mikor jelenik meg az első könyved". Azt gondoltam, bizonyára csak ugrat, de nem így volt. Szavain felbátorodva elkezdtem írni egy keresztény témájú könyvet. Amikor elkészültem vele, elküldtem egy kiadónak.
A kiadó elutasította a munkámat, én azonban elhatároztam, hogy nem adom fel. Elküldtem egy másik könyvkiadónak. Végül 2016 decemberében a könyvem megjelent.
A könyv megírása először túl nagy álomnak tűnt számomra. Mialatt vártam a választ a második könyvkiadótól, emlékszem, azt kérdezgettem magamtól, hogy elég tehetséges vagyok-e ehhez, és nem álmodtam-e túl nagyot.
Amikor Isten valami lehetetlennek tűnő dolgot mutat meg nekünk, Sárához hasonlóan talán mi is nevetünk, és azt mondjuk magunknak: "Hagyj fel a reménykedéssel! Nem tudsz valóra váltani egy ilyen álmot." Emlékezhetünk azonban arra, hogy Isten előtt semmi sem lehetetlen. Pál apostol azt írta a filippi gyülekezetnek: "Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem". Ez nekünk is lehetséges.

Imádság: Köszönjük, Istenünk, hogy veled beteljesíthetjük álmainkat, mert számodra semmi sem lehetetlen. Ámen.

Ami nekem lehetetlennek tűnik, az Istennek lehetséges.
Linavati Santoso (Kelet-Jáva, Indonézia)

IMÁDKOZZUNK AZ ÍRÓKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek