2018. november 24. szombat

Dávid ennek az éneknek a szavait mondta el az ÚRnak, amikor az ÚR kimentette őt minden ellenségének és Saulnak a kezéből. Így mondta:
Az ÚR az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat. Pajzsom, hatalmas szabadítóm és fellegváram, menedékem és szabadítóm, megszabadítasz az erőszaktól. Az ÚRhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől. Mert körülvettek a halál örvényei, pusztító áradat rettent engem. A sír kötelei fonódtak körém, a halál csapdái meredtek rám. Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltottam, kiáltottam az én Istenemhez. Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom fülébe jutott.

2Sám 22,1-7.

LEGJOBB ÉS LEGROSSZABB IDŐK

Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, kiáltottam az én Istenemhez. Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom fülébe jutott. (2Sám 22,7)

Mikor a férjemet agydaganattal diagnosztizálták, szembenéztünk a halál gondolatával. Mégis, a szikék látványa és vizsgálatok sorozata, a betegségtől meggyötört test, az izomgyengeség, a súlyvesztés, állandó émelygés és kimerültség növelte bennünk a hálaadást az erőért és a szükségleteink betöltéséért.
Amit a Biblia ír Isten állandó jelenlétéről, az értelmünktől a szívünkbe hatolt, és elkezdtük a hitünket új módon megélni. A munkahely elvesztése a családdal töltött időt növelte. Megtanultuk értékelni a jelent, ahelyett, hogy hiú reményeket szövögettünk volna. Rájöttünk, hogy nem érdemes aggódni, és e helyett felismertük, milyen értékes dolog az öröm. Akár jó idők vagy rossz idők jöttek, megosztottuk egymással és a mi Istenünkkel, aki sohasem hagy magunkra. Félve attól, hogy nemsokára véget ér közös utunk, ragaszkodtunk Isten ígéretéhez, hogy velünk van, bármit is hozzon a jövő.
Bár a megpróbáltatás folytatódik, és a jövő ismeretlen, a próbákon keresztül leszünk "tökéletesek és hibátlanok", vagy éppen bölcsek (Jak 1,2-12). Mindentől függetlenül Isten a próbákon keresztül hozza ki belőlünk a jót (Róm 8,28).

Imádság: Istenünk, emlékeztess, hogy a fájdalom és a problémák nem zárják ki a békességet és a reményt. Ámen.

A megpróbáltatások által új fényben láthatom Isten szeretetét.
Diana C. Derringer (Kentucky, USA)

IMÁDKOZZUNK A SÚLYOS BETEGSÉGGEL KÜZDŐ CSALÁDOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek