2018. december 9. vasárnap

Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: "Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban." És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: "Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat." Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: "Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr." Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet, és a jászolban fekvő kisgyermeket. Amikor meglátták, elmondták azt az üzenetet, amelyet erről a kisgyermekről kaptak, és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik. Mária pedig mindezeket a dolgokat megőrizte, és forgatta a szívében. A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik.

Lk 2,8-20.

A KARÁCSONY EGY SZELETE

Amikor meglátták a pásztorok Jézust, elmondták mindazt, amit erről a kisgyermekről az angyalok hirdettek. (Lk 2,17)

Sok évvel ezelőtt, jóval az email és a skype világa előtt, a helyi távirati irodában dolgoztam. Sok éven át kézbesítettem a sürgönyöket szenteste a családoknak, ahol a férj és a fiúk távol voltak otthonuktól. Miután megkapták a táviratot, az emberek gyakran mondták: "Várjon! Nem engedhetjük csak így el, egy darabka karácsony nélkül!" Aztán kezembe nyomtak egy almát, narancsot, vagy egy kis édességet.
Abban az időben a karácsony személyes családi ünnep volt. Egy rövid templomlátogatás után zárt ajtók mögött ünnepeltek a családok. Azonban a karácsony nem privát ünnep. Jézus születésének örömhíre minden körülöttünk lévő embernek szól.
Jézus jelenléte a legnagyobb reménységünk. Jézusban van a reményünk, hogy a különböző hitű és nemzetiségű emberek is megérthetik és tisztelhetik egymást. Jézus ad reményt arra is, hogy azok a családok, amelyeket fájdalom ért, képesek lesznek megbékélni és közelebb kerülni egymáshoz. Benne van a reményünk, hogy a tévedéseinket, mulasztásainkat és bűneinket képesek leszünk hátrahagyni, és Istennel megbékélni. Tehát ne tétovázzunk a karácsony örömhíréből egy kis részt elhozni mindenkinek, akivel találkozunk ma és az egész újévben!

Imádság: Szerető Istenünk, köszönjük a karácsony örömét. Segíts, hogy ezt az örömöt megoszthassuk másokkal! Ámen.

Hogyan fogok ma az örömhírből másnak is juttatni?
Hans Vaxby (Helsinki, Finnország)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK KARÁCSONYKOR TÁVOL VANNAK AZ OTTHONUKTÓL!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2018 December
Ke Sze Cs Szo Va
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek