2018. december 13. csütörtök

Amikor Jézus a Galileai-tenger partján járt, meglátott két testvért, Simont, akit Péternek hívtak, és testvérét, Andrást, amint hálójukat a tengerbe vetették, mivel halászok voltak. Így szólt hozzájuk: "Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket." Ők pedig azonnal otthagyták hálóikat, és követték őt. Miután tovább ment onnan, meglátott két másik testvért, Jakabot, a Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hajóban atyjukkal, Zebedeussal együtt rendezték hálóikat, és őket is elhívta. Ők pedig azonnal otthagyták a hajót és atyjukat, és követték őt.

Mt 4,18-22.

MEGÉRI

Ők pedig azonnal otthagyták a hajót és apjukat, és követték őt. (Mt 4,22)

Amikor fiatalabb voltam, a barátaimmal ellentétben úgy éreztem, hogy elhívott Isten. Ha rá akartak venni a barátaim, hogy velük lógjak, és ne a bibliaórára menjek, akkor olyanokat mondtak, hogy inkább a következő héten menjek, vagy, hogy tényleg hiszek-e ebben a dologban. Ilyenkor azt válaszoltam nekik: "Tudom, hogy nem lenne annyi jó dolog az életemben, ha nem lenne Isten és az a kapcsolat, amit Istennel építettem a Biblia tanulmányozása során." Annak ellenére, hogy a barátaim kritizáltak, és kihagytak dolgokból a döntésem miatt, minden héten jártam bibliaórára. Tudtam, hogy helyesen cselekszem. Végül többet tudtam Istenről, mint a barátaim, és amikor tizenévesek lettünk, kérdéseket kezdtek feltenni a hitemről.
Nem mindenki dönt amellett, hogy Istent követi, talán azért, mert úgy tűnik, hogy ezáltal annyi mindenről le kell mondani. De azok a dolgok, amit a hitünkért feladunk, sokkal kevésbé elégítenek meg, mint amennyit nyerünk azzal, hogy hithűen élünk. A Krisztus követését választani eleinte nehézkesnek tűnhet, de végül megéri.

Imádság: Urunk, vezess minket, hogy azt tegyük, ami helyes, és segítsünk ebben másoknak is. "Atyánk, szenteltessék meg a te neved! Jöjjön el a te országod! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként. És bocsásd meg bűneinket..." Ámen. (Lk 11,2-4)

Isten megmutatja, hogy mi a fontos.
Collin Clarke (Észak-Karolina, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ ÚJONNAN MEGTÉRŐKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek