2018. december 18. kedd

Dávid ezt mondta Saulnak: Senki se csüggedjen el emiatt, elmegy a te szolgád, és megvív ezzel a filiszteussal. De Saul ezt mondta Dávidnak: Nem mehetsz el, hogy megvívj ezzel a filiszteussal, mert még fiatal vagy, ő pedig harcedzett férfi fiatal kora óta. Dávid azonban így felelt Saulnak: Pásztor volt a te szolgád apja juhai mellett, és ha jött egy oroszlán vagy medve, és elragadott egy bárányt a nyájból, utánamentem, leterítettem, és kiragadtam a szájából. Ha pedig ellenem támadt, megragadtam a szakállánál fogva, leterítettem, és megöltem. Leterítette a te szolgád az oroszlánt is, a medvét is: így jár majd ez a körülmetéletlen filiszteus is, mint azok közül bármelyik, mivel csúfolta az élő Isten seregét. Azután ezt mondta Dávid: Az ÚR, aki megmentett engem az oroszlán és a medve karmától, meg fog menteni ennek a filiszteusnak a kezéből is. Saul így felelt Dávidnak: Menj el, az ÚR legyen veled! És felöltöztette Saul Dávidot a saját ruhájába, a fejére rézsisakot tett, és páncélba öltöztette. Felkötötte Dávid Saul kardját is a ruhája fölé, és járni akart, mert még nem próbálta. Ekkor azonban Dávid ezt mondta Saulnak: Nem tudok én ezekben járni, mert nem próbáltam. Le is vetette Dávid ezeket. Kezébe vette a botját, és kiválasztott a patakból öt sima kövecskét; beletette azokat a pásztortáskájába, a tarisznyájába, és parittyával a kezében közeledett a filiszteushoz. A filiszteus is elindult, és egyre közelebb jött Dávidhoz, és előtte ment a fegyverhordozója. Amikor a filiszteus rátekintett, megvetően nézett Dávidra, mert fiatal volt, pirospozsgás és jó megjelenésű. És ezt kérdezte a filiszteus Dávidtól: Hát kutya vagyok én, hogy bottal jössz ellenem? És szidni kezdte a filiszteus Dávidot Istenével együtt. Ezt mondta a filiszteus Dávidnak: Gyere csak ide, hadd adjam testedet az égi madaraknak és a mezei vadaknak! Dávid így felelt a filiszteusnak: Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a seregek URának, Izráel csapatai Istenének a nevében megyek ellened, akit te kicsúfoltál. Még ma kezembe ad az ÚR, leváglak és a fejedet veszem, a filiszteusok seregének a hulláit pedig még ma az égi madaraknak és a mezei vadaknak adom. És megtudja mindenki a földön, hogy van Isten Izráelben. És megtudja az egész egybegyűlt sokaság, hogy nem karddal és lándzsával szabadít meg az ÚR. Mert az ÚR kezében van a háború, és ő ad a kezünkbe benneteket. Amikor a filiszteus nekikészült, és egyre közeledett Dávidhoz, Dávid is kifutott gyorsan a csatasorból a filiszteus elé. Belenyúlt Dávid a tarisznyájába, kivett belőle egy követ, a parittyájával elröpítette, és úgy homlokon találta a filiszteust, hogy a kő belefúródott a homlokába, és arccal a földre zuhant. Dávid tehát erősebb volt a filiszteusnál, bár csak parittyája és köve volt. Legyőzte a filiszteust, és megölte, pedig nem volt kard Dávid kezében.

1Sám 17,32-50.

BIZALOM ISTENBEN

Dávid így felelt a filiszteusnak: Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a Seregek Urának, Izráel csapatai Istenének a nevében megyek ellened, akit te kicsúfoltál. (1Sám 17,45)

A mai olvasmányban Dávid, a fiatal pásztor szembesült Góliáttal. Ez nagy kihívás volt számára. Senki sem hitte, hogy le tudja őt győzni. De Dávid azt mondta Saul királynak, hogy Isten segített neki megvédeni a bárányait az oroszlánoktól és a medvéktől, így megmenti majd Góliáttól is. Dávid visszautasította a páncél viselését, s csak egy parittyával, öt kővel és Istenbe vetett bizalommal indult Góliát ellen. Legyőzte Góliátot, nem ereje vagy képességei segítségével, hanem mert az Úr nevében nézett szembe az ellenséggel.
Néha mi is olyan nehéz helyzetekben vagyunk, melyekben nem látunk megoldást. Túl kicsinek érezzük magunkat az élet nagy gondjaival szemben. Ilyenkor, akár fiatalok vagyunk a hitben, akár vezetők a gyülekezetben, bizalmunkat az Úrba vethetjük.
Dávid tudta, hogy a királyi páncél nem segíti győzelemre. Nem az erő, az intelligencia, a vagyon vagy a befolyás segít minket. A győzelem egyedül az Úrban rejlik, aki velünk van.

Imádság: . Istenünk, köszönjük védelmedet. Segíts bíznunk benned, hogy legyőzhessük életünk akadályait! Ámen.

Istennel mindent legyőzhetek.
Hochai Adriano (Luanda, Angola)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK RÉMISZTŐ KIHÍVÁSSAL NÉZNEK SZEMBE!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2018 December
Ke Sze Cs Szo Va
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek