2018. december 20. csütörtök

Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája, üdvözletét küldi a szórványban élő tizenkét törzsnek.
Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül. Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja.

Jak 1,1-5.

AKADÁLY VAGY LEHETŐSÉG?

Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet. (Zsolt 62,6)

Kemény munkám és hosszú tanulásom végül kifizetődött, mikor elkezdtem a legnagyobb kihívást jelentő programot az USA hadseregében. Aztán belevetettem magam a munkába, mely túl gyors volt és egészen más, mint ahogy addig tanultam. Keményen próbálkoztam helytállni egy stresszes környezetben.
Először nem értettem, Isten miért engedte, hogy eljussak arra a pontra, ami kudarchoz vezetett. Aztán olvastam egy könyvet Isten évszakairól, s arról, hogy nem mindegyik a növekedésről szól. Némelyik az előkészítésről szól, némelyik az ültetésről. Mindegyik fontos célt szolgál, s ha nem Isten szeretetére nézünk, kockáztatjuk, hogy szem elől tévesztjük a célt. Ez figyelmeztetett arra, hogy saját értékességemnek semmi köze az eredményességemhez, sokkal inkább ahhoz, amit Isten adott nekem. Szeretett és értékes vagyok, mindegy, melyik évszakot írjuk.
Ennek eredményeként elkezdtem másokat bátorítani és megosztani velük Isten szeretetét. Isten olyan ajtókat nyitott meg előttem, melyeket nem is hittem volna, s most azon az úton vagyok, melyet ő készített nekem.

Imádság: Urunk, hadd legyünk hálásak minden évszakért! Adj erőt, hogy mindig a te dicsőségedre legyünk! Ámen.

Ahol én nagy akadályt látok, Isten nagy lehetőséget.
David Westbrook (Connecticut, USA)

IMÁDKOZZUNK A KATONAI HIVATALOKBAN DOLGOZÓKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2018 December
Ke Sze Cs Szo Va
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek