2018. december 27. csütörtök

A karmesternek: Dávid zsoltára.
Hallgasson meg téged az ÚR a veszedelem napján, legyen oltalmad Jákób Istenének neve!
Küldjön neked segítséget szentélyéből, erősítsen a Sionról!
Gondoljon sok ételáldozatodra, égőáldozatodat fogadja szívesen. (Szela.)
Adja meg szíved vágyát, teljesítse minden tervedet!
Akkor örvendezünk győzelmednek, és zászlót emelünk Istenünk nevében. Teljesítse az ÚR minden kérésedet!
Jól tudom, hogy az ÚR győzelmet ad felkentjének, felel neki szent egéből győzelmes jobbjának hőstetteivel.
Ezek a harci kocsikat, amazok a lovakat emlegetik dicsekedve, mi pedig Istenünknek, az ÚRnak a nevét.
Ők térdre rogynak és elesnek, mi pedig felkelünk és talpon maradunk.
URam, segítsd meg a királyt! Hallgass meg minket, ha hozzád kiáltunk!

Zsolt 20.

AZ ANYAI SZERETET

Hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a kot-lós szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! (Mt 23,37)

Családunknak van egy kis baromfiudvara. Egyik tavasszal néztük, ahogyan a tyúkanyó kiköltött hat tojást. Amikor a csibék kicsik voltak, mindig azzal volt elfoglalva, hogy a fészekalját együtt tartsa. Egyik reggel a tyúk furcsán hangoskodni kezdett, amiből megállapíthattuk, hogy valami nincs rendben.
Amint a család kirohant az udvarra, a tyúkanyót egy kisebb bokor előtt láttuk meg, felborzolt tollakkal, szárnyait kitárva, miközben egy sólyom körözött fölötte. A kiscsibéit sehol sem lehetett látni. A fiaink kiabálni és integetni kezdtek, hogy elijesszék a sólymot, mi pedig a feleségemmel a csibéket próbáltuk megkeresni. Eleinte nem találtuk őket. Aztán lassanként előmerészkedtek a bokorból, ahová a tyúkanyó biztonságban elrejtette őket. Amikor szembesült a veszéllyel, a tyúk kirohant a sólyom elé, családja biztonságát a sajátja elé helyezve.
A mai igeversben Jézus magát a védelmet adó kotlóshoz hasonlítja. Amikor ezeket az igéket olvasom, gyakran felidézem azt a bizonyos napot az udvaron. Az anyák az egész világon ilyen szeretetet tanúsítanak. Jézus is bemutatta ezt az önfeláldozó szeretetet, amikor meghalt az egész világért a kereszten. Jézus példájából tudjuk, hogy Isten mindent feláldoz azért, hogy szeressen és megvédjen minket.

Imádság: Szerető Istenünk! Segíts úgy szeretni másokat, ahogy te szeretsz minket! Ámen.

Isten mindig szeretni és védeni fog.
Geoffrey L. Snook (Kansas, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ ÉDESANYÁKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2018 December
Ke Sze Cs Szo Va
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek