2019. január 16. szerda

Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne. Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb.
Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez, és nem Krisztushoz alkalmazkodik. Mert benne lakik az istenség egész teljessége testileg, és benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez, mert ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak.

Kol 2,6-10.

DOLGOS NAPOK

Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne. Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok. (Kol 2,6-7)

Egyik nap az iskolában két dolgozatot is írtunk, amikre nem tanultam. Egyik barátnőm elég rosszul érezte magát, és neki is dolgozatot kellett írnia. Sajnáltam őt, de azt mondtam magamban, hogy semmit sem tehetek érte. Nekem is tanulnom kell, hogy jó jegyeket szerezzek. Később rádöbbentem, mennyire helytelenül viselkedtem, amikor elhanyagoltam őt. Fontosak a jó jegyek, de az is, hogy jó barátja legyek valakinek, ha épp nehéz napja van.
A hétköznapok rohanása gyakran megnehezíti, hogy megéljük keresztény értékeinket, és elfelejtünk Jézus nyomdokaiban járni. Az élet nemcsak a tanulásról, anyagi javakról, vagy örömöt okozó tevékenységekről szól. Az élet azt is jelenti, hogy jót teszünk másokkal, és Krisztus fényét sugározzuk a körülöttünk lévők életére.
Azáltal, hogy Jézus nyomában járunk, segítünk jobbá és együtt érzővé tenni ezt a világot. Nem számít, milyen sok a dolgunk, keresztényként az a missziónk, hogy észrevegyük a sötétségben élőket, és Isten szeretetét továbbítsuk nekik.

Imádság: Drága Urunk, segíts nekünk, hogy ne emésszenek fel teljesen a dolgos hétköznapok, és mindig találjunk időt arra, hogy megosszuk másokkal a szeretetedet. Ámen.

A rohanó világban is Jézus nyomdokában fogok járni.
Jenny Iruela (Észak-Karolina, USA)

IMÁDKOZZUNK A VIZSGÁRA KÉSZÜLŐ DIÁKOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek