2019. január 20. vasárnap

Tanítványaihoz pedig így szólt: "Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok, mert több az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál. Nézzétek meg a hollókat: nem vetnek, nem is aratnak, nincsen kamrájuk, sem csűrük, Isten mégis eltartja őket. Mennyivel értékesebbek vagytok ti a madaraknál! De aggodalmaskodásával ki tudná közületek akár egy arasznyival is meghosszabbítani életét? Ha tehát a legcsekélyebbre sem vagytok képesek, miért aggódtok a többi miatt? Nézzétek a liliomokat, miként növekednek: nem fáradoznak, nem is fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül bármelyik. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, az Isten így öltözteti, mennyivel inkább titeket, kicsinyhitűek! Ti se kérdezzétek tehát, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, és ne nyugtalankodjatok. Mert mindezeket a világ pogányai kérdezgetik. A ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre. Inkább keressétek az ő országát, és ráadásul ezek is megadatnak nektek.

Lk 12,22-31.

EGYSZERRE CSAK EGY NAP

Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. (Mt 11,29)

Az özvegység fájdalmával küzdve sok olyan napot éltem meg, amikor még a ruháim érintését is kényelmetlennek találtam, és azon gondolkodtam, hogyan mehet tovább az élet egyedül. Amikor így érzek, Jézus szavaira emlékezem: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek" (Mt 11,28). Emlékszem, azt gondoltam, hogy csak erőltetni kell mindezt, úgy, hogy hagyom, vezessen Isten. Túl könnyűnek tűnt, hogy csak magamra gondoljak, és a jövőm miatt aggódjak. Azon is morfondíroztam, hogyan leszek képes fenntartani a házamat, és a napokat egyedül túlélni.
Egy idő után felfedeztem a boldogulásom titkát, mégpedig abban, hogy időnként percről percre, óráról órára, vagy napról napra kell élni. Ezek a napok összeadódtak immáron két és fél évre, és bár még mindig küzdök, tudom, hogy erősebb vagyok, és további gyógyulás következik. Tudom, hogy ha továbbra is Istenben bízom, és engedelmes maradok, Isten vezetni fog - napról napra.

Imádság: Atyánk, szabadíts fel bennünket a jövő miatti aggódásból, és segíts minden nap benned bíznunk! Ámen.

Isten napról napra vezet tovább minket a jövőbe.
Lenore Warton (Új-Dél-Wales, Ausztrália)

IMÁDKOZZUNK AZ ÖZVEGYEKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2019 Január
Ke Sze Cs Szo Va
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek