2019. január 30. szerda

A karmesternek: Húros hangszerre. Dávidé.
Hallgasd meg panaszomat, Istenem, figyelj imádságomra!
A föld végéről kiáltok hozzád, mert elepedt a szívem. Vezess el engem a kősziklára, mert az igen magas nekem!
Hiszen te vagy menedékem, erős bástyám az ellenség ellen.
Hadd lakjam mindenkor sátradban, hadd meneküljek szárnyad oltalmába! (Szela.)
Mert hallottad, Istenem, amit megfogadtam, a nevedet félőkkel együtt adtál nekem örökséget.
Adj napokat a király napjaihoz, évei nemzedékekre terjednek!
Ülhessen trónján mindenkor Isten előtt, szeretet és hűség oltalmazza őt!
Akkor állandóan éneklek nevedről, naponként teljesítem, amit megfogadtam.

Zsolt 61.

DERENGŐ HEGYEK

Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta. (Zsolt 121,1-2)

Amikor az elsős tanítónk segítségével memorizáltuk a Zsolt 121-et, fogalmam sem volt róla, hogy mekkorák is lehetnek a hegyek. Kanada középső részén, ahol felnőttem, nincsenek hegyek, és felnőtt koromig nem is nagyon utazgattam. A zsoltáros szavai egész más jelentést nyertek, mikor első alkalommal megláttam a kanadai Sziklás-hegységet.
A csupasz fekete sziklák tövében állva semmi mást nem láttam, csak a hegyet. Nem tudtam eldönteni, hogy a távoli csipkézett hegygerinc az egész hatalmas sziklatömbnek a csúcsa-e. Túl közel voltam a hegyhez, hogy ezt megállapíthassam.
Hasonló módon, néha egy problémát is túl közelről szemlélek, és nem látom a lehetséges megoldásokat. Ilyenkor egyedül csak segítségért tudok kiáltani. Jó lenne tudni, hogy vajon a zsoltáros is hasonlóképpen érzett-e, mikor ezt írta: "Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem?"
Mikor leküzdhetetlennek tűnő problémával kerülök szembe, mindig eszembe jut a Zsolt 121. A hegyekre nézve megértem, hogy a hegyek alkotója sokkal hatalmasabb, mint az alkotása. Az én problémám nem jelent problémát neki.

Imádság: Teremtőnk, segíts mindig bíznunk a te erődben! Segítségeddel minden nehézséget legyőzhetünk. Ámen.

Nincs olyan probléma, ami túl nagy Isten számára.
Pat Gerbrandt (Manitoba, Kanada)

IMÁDKOZZUNK A TERHEK ALATT ROSKADOZÓKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2019 Január
Ke Sze Cs Szo Va
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek