2019. február 5. kedd

Volt ott egy prófétanő is, Anna, Fánuel leánya, Áser törzséből. Nagyon előrehaladott korú volt; csak hét évig élt férjével hajadonkora után, és már nyolcvannégy éve özvegyasszony volt. Nem távozott el a templomból, mert böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal. Abban az órában ő is odaállt, hálát adott az Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását.

Lk 2,36-38.

ISTENT SZOLGÁLNI

Ha ezt mondod: Járuljatok színem elé!- szívem így válaszol: Színed elé járulok, Uram! (Zsolt 27,8)

2016. november 16-án az Amigas del Senor Metodista Diakonissza Intézetben diakonisszává szenteltek életem hátralévő részére. Ahogyan Anna a Lukács evangéliumában, úgy én is abban a kiváltságban részesülök, hogy éjjel-nappal az Úr házában lakhatok. Az, hogy Anna az Úrnak szentelte magát folyamatos imádságban és böjtölésben, megnyitotta lelki szemeit, hogy felismerje a Messiást, amikor eljön. Ki gondolta volna, hogy a világ Megváltója kiszolgáltatott kisbabaként érkezik a világba? Anna mégis felismerte Istent a gyermek Jézusban.
Azt remélem, hogy az egyszerű imádságos élet, amit választottam, segít, hogy én is felismerjem Istent a teremtett világban és az emberekben. Hiszem, hogy mindannyian nyitottabbá válhatunk Isten munkájának felismerésére a körülöttünk lévő világban az olyan rendszeres lelki gyakorlatokkal, mint az imádság, bibliaolvasás, elmélkedés, részvétel az istentiszteleten és a szükségben lévők szolgálata.

Imádság: Szerető Istenünk, segíts, hogy kegyelmedből tudatosodjon bennünk jelenléted az életünkben. "Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek... Ámen." (Mt 6,9-13)

Isten mindenütt jelen van.
Confianza del Senor Nővér (Honduras)

IMÁDKOZZUNK A DIAKONISSZÁK SZOLGÁLATÁÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek