Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki az ő szabadításáért!
Istenem, elcsügged a lelkem, azért terád gondolok a Jordán földjéről és a Hermónról, a Micár hegyéről.
Örvény örvénynek kiált zuhatagjaid hangjában, minden habod és hullámod átcsapott fölöttem.
Nappal szeretetét rendeli mellém, éjjel éneket ad számba az ÚR; imádságot életem Istenéhez.
Zsolt 42,6-9.
ÉNEK AZ ÉJSZAKÁBAN
Ezért félnek jeleidtől még a föld határain lakók is. Kelet és nyugat tájait ujjongásra indítod. (Zsolt 65,9)
Amikor felkapcsolom a világítást az istállóban, és összeterelem a teheneket a reggeli fejéshez, néhány veréb halk csiripelésbe kezd a fejőállás gerendái között. Arra emlékeztetnek, amikor egy kórus tagjai a vasárnapi éneklés előtt bemelegítik a hangjukat. Ebben a korai órában morcosan kezdem a napot. Szeretek egyébként foglalkozni az állatokkal, de magányosnak érzem magam. Az éjszaka komor sötétsége és a mindennapi teendőim súlyosan rátelepednek lelkemre. Önsajnálatba kezdek. Vágyakozom a nappal világossága után. Ekkor azonban felfigyelek egy kibontakozó káprázatos madárcsicsergésre. Két órával napkelte előtt a csicsergés fokozatosan erősödve egy lágy, torokszorító madárdallá válik, mely az ég felé irányul. Úgy érzem, csatlakoznom kell az örvendezéshez. Néha én is erősítem gyenge hangommal a madárkórust. Máskor csak hallgatom. Érzem, ahogy olvad bennem a jéghideg érzés, és öröm és reménység tölt el. Igen, a sötétségnek hamarosan vége.
Amikor ránk nehezedik az elhagyatottság érzése, a fizikai vagy lelki sérelmek kínja, és már nagyon várjuk, hogy a sötétség világosságba forduljon, tanulhatunk a madarak énekének harmóniájából. Daluk a dicsőítés tetőfokát a sötétségben éri el, mellyel beharangozzák a hőn óhajtott fényt.
Imádság: Atyánk, köszönjük, hogy szeretetedet ránk árasztod nappal, és éneked velünk van az éjszakában. Ámen.
Isten énekei az éjben is ott vannak, és örvendezésre indítanak.
Ron Silflow (Idaho, USA)
