2019. március 21. csütörtök

Amikor Jákób föltekintett, látta, hogy már jön is Ézsau, és négyszáz ember van vele. Ekkor szétosztotta a gyermekeket Lea, Ráhel és a két szolgáló mellé. Előreállította a szolgálókat és gyermekeiket, mögéjük Leát és gyermekeit, ezek mögé Ráhelt és Józsefet. Ő maga előttük ment, és hétszer borult le a földre, amíg a bátyjához ért. Ézsau eléje futott, megölelte, nyakába borult, megcsókolta, és sírtak. Amikor föltekintett, és meglátta az asszonyokat és gyermekeket, azt kérdezte: Kik ezek? Ő így felelt: A gyermekek, akiket Isten kegyelme adott szolgádnak. Majd odaléptek a szolgálók gyermekeikkel együtt, és leborultak. Odalépett Lea is gyermekeivel együtt, és leborultak. Végül odalépett József és Ráhel is, és ők is leborultak. Akkor ezt mondta Ézsau: Mire való ez az egész tábor, amellyel találkoztam? Ő ezt felelte: Arra, hogy elnyerjem uram jóindulatát. Ézsau ezt mondta: Van nekem bőven, öcsém, legyen a tied, ami a tied! De Jákób ezt mondta: Ne úgy, hanem ha elnyertem jóindulatodat, fogadd el tőlem ezt az ajándékot! Mert amikor megláttam arcodat, mintha Isten arcát láttam volna, olyan kegyes voltál hozzám. Fogadd el ajándékomat, amelyet áldásommal vittek neked, hiszen Isten kegyelmes volt hozzám, és van mindenem. És addig unszolta őt, amíg el nem fogadta.

1Móz 33,1-11.

MIÉRT FÉLSZ ANNYIRA?

Jákób így imádkozott: Ments meg engem bátyámnak, Ézsaunak a kezéből, mert félek, hogy ha idejön, megöl engem és az anyákat is gyermekeikkel együtt. (1Móz 32,11)

Egyszer az általános iskolában valami aljas dolgot mondtam egy osztálytársamnak. Mike kemény gyerek volt, sokkal nagyobb is, mint én, úgyhogy azt gondoltam, szünetben majd biztos megver. Egész nap aggódtam. Mikor vége lett a tanításnak, azt mondtam Mike-nak: "Ha meg akarsz ütni, kérlek, a karomat üsd, hogy ne fájjon annyira." Nevetett, és azt mondta, hogy nem tervezett megütni, már rég elfelejtette az egészet. Feleslegesen aggódtam.
A félelemnek van értelme. Ha nem félnénk, olyan értelmetlenül kockázatos dolgokat vállalnánk, ami akár az életünket is veszélyeztetné. De nem félhetünk mindentől. Jákób kétszer kicsalta az örökséget a bátyjától, Ézsautól, aztán évekre eltűnt. Mikor Isten azt mondta Jákóbnak, hogy térjen haza, félt, hogy a bátyja megöli őt és családját. Éveket vesztegetett el a bátyja bosszújától tartva, feleslegesen. Ézsau régen megbocsátott neki.
Ha tehetünk valamit, hogy helyrehozzunk egy helyzetet, tegyük meg! Egyébként pedig gyakorolhatjuk hitünket, és aggodalmainkat Isten elé vihetjük.

Imádság: Mennyei Atyánk, tudjuk, hogy életünk minden területéről gondoskodsz. Segíts jobban bízni benned és kevesebbet aggódni! Ámen.

Jézus azt mondja, hogy aggódásunkkal egy perccel sem hosszabbíthatjuk meg az életünket. (Mt 6,27)
Grant Showalter (Florida, USA)

IMÁDKOZZUNK A BÁNTALMAZOTTAKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2019 Március
Ke Sze Cs Szo Va
25 26 27 28 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek