2019. május 14. kedd

Ők tehát, miután útnak indították őket, le is mentek Antiókhiába, összehívták az egész gyülekezetet, és átadták a levelet. Amikor felolvasták, megörültek a bátorításnak. Júdás és Szilász, akik maguk is próféták voltak, sok beszéddel buzdították és erősítették a testvéreket. Azután ott időztek még egy darabig, majd békességgel elbocsátották őket a testvérek azokhoz, akik küldték őket. (De Szilász jónak látta, hogy ott maradjon.) Pál és Barnabás pedig Antiókhiában tartózkodott többekkel együtt, tanítva és hirdetve az Úr igéjét.

ApCsel 15,30-35.

BIZTATÁS

Júdás és Szilász, akik maguk is próféták voltak, sok beszéddel buzdították és erősítették a testvéreket. (ApCsel 15,32)

Az első századi keresztények élete nehéz volt, mert a kultúra, amiben éltek nem volt összhangban Krisztus üzenetével. Amikor megkínozták őket a hitükért, elbizonytalanodtak. Júdás és Szilász két olyan ember volt, akiket Isten azért küldött, hogy a többi hívőt bátorítsák, és segítsék őket hitük megerősödésében. Valójában a biztat és a biztatás szavak megszámlálhatatlanul sokszor szerepelnek az Újszövetségben. Évszázadokon át a bátorítás a keresztények számára mindig is fontos volt a hitben való növekedés érdekében.
Egyik reggel egy konferencián azért imádkoztam, hogy valami különlegeset tehessek aznap. Isten arra ösztönzött, hogy mások bátorítására koncentráljak. Aznap Isten sokakat küldött elém, akiknek bátorításra volt szükségük. Amennyire én tudom, senki életében nem történt óriási változás. Megtörténhet, hogy valaki élete megváltozott, csak én nem tudok róla. De aznap megtanultam, hogy az emberek hálásak és megerősödnek, ha biztatjuk őket. Azt is megtanultam, hogy mások biztatása bennünket is bátorsággal tölt el.

Imádság: Istenünk, vezess bennünket olyan emberekhez, akiknek biztatásra van szükségük, és adj nekünk szavakat hitük megerősítéséhez! Ámen.

Isten fel tud használni mások bátorítására.
Tom Kennedy (Texas, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIKET ROSSZ HÍREK ELKESERÍTETTEK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2019 Május
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek