2019. június 1. szombat

Mielőtt pedig eljött a hit, a törvény őrzött bennünket, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig. Tehát a törvény nevelőnk volt Krisztusig, hogy hit által igazuljunk meg. De miután eljött a hit, többé nem vagyunk a nevelőnek alávetve. Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra. Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök.

Gal 3,23-29.

KI VAGY TE?

Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. (1Jn 3,1)

A főiskola első éve utáni nyáron egy táborban dolgoztam, csaknem 1500 kilométerre az otthonomtól. Távol az otthoni gyülekezettől és a főiskolai keresztény közösségemtől nagyon vágytam hívő emberek társaságára. Amikor egyik vasárnap végre el tudtam menni egy istentiszteletre, nagyon izgatott voltam. Második alkalommal már nemcsak hogy nem voltam feldobva, de egyenesen rosszul éreztem magam. Nem értették a déli akcentusomat, és azt hitték, azért mentem gyalog, mert még fiatal vagyok a vezetéshez. A kényelmetlen érzés csak fokozódott, amikor a lelkész a szószékről bejelentette, hogy Kathleen Texasból ezen a héten is eljött közénk.
Ahogy ültem a padban, tervezgetve, hogyan fogok úgy kiosonni, hogy senkivel ne kelljen beszélgetni, fontos dolog jutott eszembe. Én nem csak a Tennessee-beli 19 éves Katlyn vagyok, de Isten gyermeke is. Engem Isten felfoghatatlanul szeret, feltétel nélkül megbocsátott, és minden értelmet meghaladó békességgel ajándékozott meg. Félelem nélkül tekinthetek a jövőbe. Bár szeretem azt, aki földi értelemben vagyok, sokkal értékesebb számomra, ami Krisztusban lehetek.

Imádság: Drága Urunk, hálásak vagyunk, hogy te megváltoztatsz, átformálsz, helyreállítasz és megújítasz. Köszönjük, hogy Atyánk vagy, és benned új életünk van. Ámen.

Az én identitásom Isten mélységes szeretetében gyökerezik.
Katlyn Council (Tennessee, USA)

IMÁDKOZZUNK A GYÜLEKEZETÜNKBE LÁTOGATÓKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2019 Június
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek