2019. június 2. vasárnap

Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán, akik által hívővé lettetek; mégpedig ki-ki úgy szolgál, ahogy megadta neki az Úr. Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta. Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. Aki ültet, és aki öntöz: egyek, és mindegyik majd a maga jutalmát kapja fáradozásához méltóan. Mert mi Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.

1Kor 3,5-9.

EVANGÉLIUM TETTEK ÁLTAL

Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. (Mt 5,16)

Amikor az Emberi Jogok Intézetében tanultam Strasbourgban, összebarátkoztam néhány algériai és tunéziai diákkal. Mivel a program középpontjában a vallási jogok álltak, beszélgettünk a vallásszabadságról saját hazánkban, és személyes hitünkről is. Én kihasználtam az alkalmat, és bizonyságot tettem: ateistaként nőttem fel a Szovjetunióban, de a peresztrojka után elfogadtam Jézust személyes megváltómnak.
Igyekeztem hitemet cselekedetekkel megmutatni. A Biblia azt tanítja, hogy "a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában" (Jak 2,17). Segítettem új barátaimnak a tanulásban, megosztottam velük a jegyzeteimet, és még vacsorát is főztem nekik. Tisztelettel bántam velük, és őszinte barátság alakult ki közöttünk. Imádkoztam, hogy Jézus világossága beragyogja őket.
Pál apostol azt írja: "Én ültettem, Apollós öntözte, de Isten adta a növekedést" (1Kor 3,6). Mindannyian megtehetjük saját részünket az evangélium hirdetésében, és a többit az Úrra bízhatjuk.

Imádság: Urunk, add, hogy az igének ne csak hallgatói, de cselekvői is legyünk! (Jak 1,22) Jézus nevében kérünk. Ámen.

Cselekedeteim megmutatják a hitemet.
Tatiana Claudy (Indiana, USA)

IMÁDKOZZUNK A VALLÁSKÖZI BARÁTSÁGOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek