Először is hálát adok az én Istenemnek Jézus Krisztus által mindnyájatokért, hogy hiteteknek az egész világon híre van. Mert tanúm az Isten, akinek teljes lelkemmel szolgálok az ő Fia evangéliumával, hogy szüntelenül megemlékezem rólatok, és szüntelenül kérem imádságaimban, hogy Isten akaratából egyszer már el tudjak menni hozzátok. Mert szeretnélek látni benneteket, hogy megerősítésetekre valamilyen lelki ajándékot adjak nektek, vagyis, hogy együtt bátorodjunk meg közöttetek egymás hite által, a tietek és az enyém által. Szeretném, testvéreim, ha tudnátok: sokszor feltettem magamban, hogy elmegyek hozzátok, de mindeddig megakadályoztattam abban, hogy közöttetek is legyen munkámnak valami gyümölcse, ahogy a többi nép között is volt. Görögöknek és barbároknak, bölcseknek és tudatlanoknak egyaránt adósa vagyok. Azért szívem szerint kész vagyok az evangéliumot hirdetni nektek is, akik Rómában vagytok. Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is, mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe, ahogyan meg van írva: "Az igaz ember pedig hitből fog élni."
Róm 1,8-17.
SOSEM HIÁBAVALÓ
A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk (Gal 6,9)
"Helló! Itt Bonnie!" - hallatszott a hang a telefonból. "Csak el akartam mondani, hogy visszatértem az Úrhoz." A hangjában hallatszódó csengő izgalom - ahogy mondta ezeket a szavakat - arra a Bonnie-ra emlékeztetett, aki korábban részt vett a bibliacsoportomban. Bonnie kérte, hogy átjöhessen hozzám, mert személyesen akart beszámolni a továbbiakról.
A hangja örömmel volt tele azon a délután, ahogy a Kanadába újonnan érkezők körében végzett szolgálatáról mesélt. "És nem fogod elhinni, de segítek egy női bibliaórán is." Mint megtudtam, Bonnie nappalijában gyűlnek össze a számos országból érkező nők Isten igéjének tanulmányozására.
Bonnie története megmelengette szívemet, és emlékeztetett, hogy a bibliaórákon töltött időnek és energiának mégis volt értelme. Ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy reméltük, úgy érezhetjük, hogy a munkánk hiábavaló. Elbátortalanodunk, és talán fel is adjuk. De azon a napon megtanultam, hogy semmi nem értelmetlen, amit Jézus nevében teszünk. Ha nem csüggedünk el, és nem adjuk fel, akkor egy nap, amikor már el is felejtjük erőfeszítéseinket vagy kudarcainkat, a "jutalmunk" talán az lesz, hogy megszólal a kapucsengő, és olyan kegyelmi történeteket hallunk, amelyek megörvendeztetik a szívünket.
Imádság: Urunk, segíts hitben végezni tőled kapott munkánkat, mindig emlékezve annak örök értékére. Ámen.
Az Úrért tett erőfeszítéseim sohasem hiábavalóak.
Rose McCormick Brandon (Ontario, Kanada)
