2019. június 16. vasárnap

Jézus szülei évenként elmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor tizenkét éves lett, szintén felmentek Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint. Miután pedig elteltek az ünnepnapok, és hazafelé indultak, a gyermek Jézus ott maradt Jeruzsálemben. Szülei azonban ezt nem vették észre. Mivel azt hitték, hogy az útitársaik körében van, elmentek egy napi járóföldre, és csak akkor kezdték keresni a rokonok és az ismerősök között. De mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, és ott keresték tovább. Három nap múlva találták meg a templomban, amint a tanítómesterek körében ült, hallgatta és kérdezte őket, és mindenki, aki hallotta, csodálkozott értelmén és feleletein. Amikor szülei meglátták, megdöbbentek, anyja pedig így szólt hozzá: "Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én nagy bánattal kerestünk téged." Mire ő így válaszolt: "Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?" Ők azonban a nekik adott választ nem értették. Jézus ezután elindult velük, elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja mindezeket a szavakat megőrizte szívében, Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben.

Lk 2,41-52.

MENNYEI ATYÁNK DOLGA

Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem? (Lk 2,49

Apám sok hasznos dologra megtanította gyerekeit. A legfontosabb ezek közül, hogy Isten nevét mindenkor tiszteljük, és becsüljük a család szeretetét és egységét. Egész fiatal koromtól nagyon megbízott bennem. Városunk biztonságos környezetében gyakran elküldött a bankba, hogy az üzletébe kézpénzben érkező letéti pénzösszegeket elvigyem. Két hónappal 16. születésnapom után, miután megkaptam a jogosítványomat, apám megengedte, hogy 200 km-t levezessek egy másik államban lévő cége központjába, és onnan kellékeket hozzak el. Jó érzés volt "apám dolgait" intézni, őt képviselni az általam fontosnak gondolt ügyekben.
Most már több éve képviselem Mennyei Atyám dolgait is, ami a világon a legfontosabb. Lenyűgöz, hogy Isten megbízik bennünk, és ránk bízza, hogy az emberi lelkekkel törődjünk. Bár évekig prédikáltam a szószékekről, ma a hétköznapi szavaimmal és tetteimmel prédikálok.

Imádság: Atyánk, Istenünk, taníts minket, hogy megbízhatóak legyünk a szolgálatodban, miközben mások érdekében munkálkodunk. Ámen.

Mindennap továbbadhatom Isten szeretetét és kegyelmét.
Wil I. Jackson (Észak-Karolina, USA)

IMÁDKOZZUNK A KISVÁLLALKOZÓKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2019 Június
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek