2019. augusztus 28. szerda

Zsoltár. Ének szombatnapra.
Milyen jó hálát adni az ÚRnak, és zengeni neved dicséretét, ó Felséges,
hirdetni reggel szeretetedet, hűségedet minden éjjel
tízhúrú hangszeren és lanton, zengő hárfán!
Mert megörvendeztettél tetteiddel, URam, kezed alkotásainak ujjongok.
Mily nagyok alkotásaid, URam! Igen mélyek gondolataid!

Zsolt 92,1-6.

HÁLÁS SZÍV

Mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak (Ef 5,19)

Nem vagyok gyakorlott vagy tehetséges zenész, de fiatalkoromban mindig szívesen énekeltem az iskolai kórusban, és szívesen vettem részt a gyülekezeti dicsőítésben. Néhány éve egy vírusos fertőzés megtámadta a hangszálaimat, és hangszálbénulást kaptam. Emiatt nehezemre esik hangosan vagy hosszan beszélni. A hangszálaim elfáradnak, berekedek vagy kapkodom a levegőt. Énekelni, az unokáimnak olvasni vagy nyilvánosan beszélni - egyre nehezebb feladat volt számomra.
Elszomorított és zavart, amikor abba kellett hagynom az éneklést és a dicsőítést. Nemcsak egy kedves elfoglaltságot kellett feladnom, hanem olyasmit, amivel örömet okozhatok Istennek. Később azonban elhatároztam, hogy egyszerűen élvezni fogom a zenét, amellyel mások szolgálnak. Arra is rájöttem, hogyha olvasom a szöveget, miközben énekelnek, jobban tudok koncentrálni az énekek és dicsőítések tartalmára.
Már nem érzem kifosztottnak magam, hogy nem énekelhetek az Úrnak. Ehelyett új nézőpontból és új értelemmel végzem a dicsőítést, melyből áldást nyerek.

Imádság: Ó, Urunk, segíts úgy élnünk, ahogy neked kedves! Tetteink és szavaink is szent nevedet dicsőítsék! Ámen.

Az Úr hallja, ami a szívemben van.
Jennifer B. Jones (New York, USA)

IMÁDKOZZUNK A HANGSZÁLBETEGSÉGGEL KÜZDŐKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek