2019. október 15. kedd

De ne is paráználkodjunk, mint ahogy közülük némelyek paráználkodtak, és elestek egyetlen napon huszonháromezren. Krisztust se kísértsük, ahogyan közülük némelyek kísértették, és elpusztultak a kígyóktól. De ne is zúgolódjatok, mint ahogyan közülük némelyek zúgolódtak, és elveszítette őket a pusztító angyal. Mindez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk. Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék! Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.

1Kor 10,8-13.

KIÚT

Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni. (1Kor 10,13)

Alig vártam, hogy hazaérjek a hosszú nap után munkahelyemről. Gyorsan végigrohantam a bolton, és nagy sietségemben észre sem vettem, hogy az eladó véletlenül többet adott vissza. Amint a kijárat felé haladtam, rájöttem a tévedésre. Gondolataim csak úgy zakatoltak: "El innen! Senki sem fogja megtudni!" De megszólalt egy másik hang is: "Ez biztos egy próbatétel."
Ez utóbbi gondolat teljesen hatása alá kerített, hiszen a mai napon ez már a második ilyen alkalom volt. Korábban majdnem úgy szálltam le egy buszról, hogy jegyet se váltottam. De akkor úgy éreztem, hogy Isten azt mondja nekem: ha most nem fizetsz, akkor vétkezel. Inkább visszamentem, és fizettem. Így Isten dicsőségére növekedhetett hitem. Kifizettem a jegyet, és végül visszaadtam a pénzt a pénztárosnak is.
Ezen a napon két pénzzel kapcsolatos kihívás ért, épp, amikor kevés volt a pénzem. Elgondolkodtam, hogy a kísértés néha megrohamozza életünket, elhomályosítva ítélőképességünket, hogy még a rosszat is jónak látjuk. Isten azonban hűséges, és ismer minket. Mindig ad tanácsot és figyelmeztet. Ez segít győzni a kísértésen.

Imádság: Hatalmas Istenünk, köszönjük, hogy a mai napon is megszabadítasz kísértéseinkből. Jézus nevében. Ámen.

Ma minden kísértésemben Istentől várom a kiutat.
Vimbai Chizarura (Kelet-Masoneföld, Zimbabwe)

IMÁDKOZZUNK, HOGY ISTENRE FIGYELJÜNK A KÍSÉRTÉS IDEJÉN!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2019 Október
Ke Sze Cs Szo Va
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek