2019. november 2. szombat

A karmesternek: Kórah fiaié. Ének magas hangra.
Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.
Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe;
ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek. (Szela.)
Egy folyam ágai örvendeztetik Isten városát, A Felségesnek szent hajlékait.
Isten van benne, nem inog meg, megsegíti Isten reggelre kelve.
Népek háborognak, országok inognak, ha az ÚR mennydörög, megretten a föld.
A Seregek URa velünk van, Jákób Istene a mi várunk. (Szela.)
Jöjjetek, lássátok az ÚR tetteit, aki bámulatos dolgokat művel a földön.
Háborúkat szüntet meg a föld kerekségén, íjat tör össze, lándzsát tördel szét, harci kocsikat éget el.
Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld.
A Seregek URa velünk van, Jákób Istene a mi várunk. (Szela.)

Zsolt 46.

NEHÉZ TERHEK

A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni. (1Pt 5,10)

Akkoriban, amikor a házasságom tönkrement, és az egyedülálló szülői szerep várt rám, az érzelmek elrejtésének mestere lettem. Azt mutattam, hogy magabiztos és vidám vagyok, a valóságban azonban kétségbeesett, levert és kiüresedett voltam.
Az elején a valódi érzéseimet csak az imádságaimban voltam képes kifejezni, és eközben szavaimat elárasztotta az aggodalom, a harag és az elkeseredés. Beismertem, hogy én magam nem tudom kezelni a dolgokat, és végül engedtem, hogy Isten hordja a terheimet. Ez úgy történt, hogy mindent megosztottam megbízható gyülekezeti testvérekkel. Hetenként beszélgettem egy hívő lelki gondozóval. Egészségesebb életmódba kezdtem, ügyelve a helyes táplálkozásra és a megfelelő mozgásra. Isten hűséges volt szeretetében, bátorításában, és velem volt napjaim minden percében. Így megtapasztalhattam azt a békességet és megújulást, amelyre annyira szükségem volt.
A valós érzéseink elrejtése fárasztó dolog, és nem igazán segítség a nehéz helyzetekben. Ha feladjuk ezt a magatartást, és engedjük, hogy Isten hordozza nehéz terheinket, ez az igazi segítség. A Biblia olvasásakor és imádságkor érezhetjük Isten jelenlétét, s ez erőt és megnyugvást ad számunkra.

Imádság: Szerető Istenünk, add, hogy mindig érezzük közelségedet és készségedet terheink viselésében! Ámen.

Isten könnyít terheimen, ha az irányítást átadom neki.
Jill Maisch (Maryland, USA)

IMÁDKOZZUNK A HÍVŐ KERESZTÉNY GONDOZÓKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2019 November
Ke Sze Cs Szo Va
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek