2019. november 3. vasárnap

Jézus, eltávozott onnan hajón egy lakatlan helyre egyedül. Amikor meghallotta ezt a sokaság, utána ment gyalog a városokból. Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket. Amikor esteledett, odamentek hozzá tanítványai, és így szóltak hozzá: "Lakatlan ez a hely, és későre jár. Bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek a falvakba, és vegyenek élelmet maguknak." Jézus azonban ezt mondta nekik: "Nem kell elmenniük: Ti adjatok nekik enni!" Ők pedig így válaszoltak: "Nincs itt egyebünk, csak öt kenyerünk és két halunk." Ő pedig ezt mondta: "Hozzátok ide nekem azokat!" Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a fűre, aztán vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, megtörte a kenyereket és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak. Miután valamennyien ettek és jóllaktak, összeszedték a maradék darabokat, tizenkét tele kosárral. Aki pedig evett, mintegy ötezer férfi volt az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva.

Mt 14,13-21.

MEGOSZTANI, AMINK VAN

A nyomorúság sok próbája között bőséges az ő örömük, és nagy szegénységükből a tisztaszívűség gazdagsága lett. (2Kor 8,2)

A tűz gyorsan terjedt egyik lakásról a másikra, és a hatalmas épület majdnem teljesen leégett. Több, mint nyolcvan ember halt meg a lángokban. Százak váltak otthontalanná, és sokan kerültek az utcára - minden vagyonuk odaveszett. Még mielőtt a lángokat eloltották volna, a környékbeli emberek összesereglettek, és élelmet, ruhákat és vigasztalást ajánlottak fel a károsultaknak. Néhányan még szállást is felkínáltak.
A hatóságok túl lassúak voltak a helyzet kezelésében, így jobbára a szomszédokra és a nonprofit szervezetekre maradt a szükség és a szenvedés enyhítése. A makedóniai gyülekezethez hasonlóan a környéken élő emberek többségének sem volt sok mindenük, de készek voltak megosztani másokkal, amijük volt. Soha ne gondoljuk, hogy majd mások segítenek, vagy hogy az emberek majd megbirkóznak a nehéz helyzettel. Az ötezer ember megvendégelése történetében a tanítványok kérték Jézust, küldje el az embereket, hogy vegyenek maguknak élelmet. Ő azonban azt mondta: "Ti adjatok nekik enni!" (Mt 14,16) András erre odavitt Jézushoz egy fiúcskát, aki kész volt felajánlani az ebédjét (Jn 6,8-9). Bármelyikünk lehet ilyen fiú, ha Isten kinyújtott karjaként cselekszünk, és enyhülést viszünk a szükségben lévőknek.

Imádság: Urunk, mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és adj kegyelmet, hogy megosszuk azt másokkal! Ámen.

Ma megosztom másokkal, amit Isten adott nekem.
Bill Findlay (Skócia, Egyesült Királyság)

IMÁDKOZZUNK A TŰZVÉSZBEN ELPUSZTULT HÁZAK LAKÓIÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek