2019. november 10. vasárnap

Rontást eszel ki ágyában, nem a jó úton jár, nem veti meg a rosszat.
URam, szereteted az égig ér, hűséged a fellegekig.
Igazságod olyan, mint a hatalmas hegyek, ítéleteid, mint a nagy mélység, embert és állatot megtartasz, URam.

Zsolt 36,5-7.

BIZALOM

Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba. (Lk 18,17)

Múlt nyáron az egyik napon elhatároztam, hogy elmegyek úszni. Szeles idő volt, kevesen tartózkodtak a tengerparton, csupán néhány szörfös élvezte a hullámokat. Csodáltam ügyességüket és bátorságukat. Amikor az egyik szörfös közelebb jött, csodálkozva láttam, hogy egy kisfiú is ül a deszkán, apja lábaiba kapaszkodva. Nem úgy tűnt, mintha félne, mosolygott és vidámnak nézett ki. Lenyűgözött, hogy mennyire bízik ez a kisfiú az apjában. Nyugodtan ült a szörfdeszkán, mert az édesapja közel volt hozzá.
Az élet tengerén mi is nyugodtak lehetünk, sőt örülhetünk, ha Mennyei Atyánk mellettünk van. Jézus gyermeki hitre hív minket. Mindegy, hogy örvendezünk vagy könnyek között vagyunk, Isten szeret minket, és bízhatunk abban, hogy ő lecsillapítja félelmünket, és mindig megtart bennünket.

Imádság: Mennyei Atyánk, köszönjük, hogy velünk vagy életünk minden percében. Segíts rád tekintenünk, nem pedig saját félelmeinkre! Jézus nevében kérünk. Ámen.

Az Istenben bizakodás elegendő ok az örömre.
Lidiya Petrova (Várna, Bulgária)

IMÁDKOZZUNK A BOLGÁR KERESZTÉNYEKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2019 November
Ke Sze Cs Szo Va
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek