2019. november 23. szombat

Hálát adok a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki megerősített engem, mert megbízhatónak tartott, amikor szolgálatra rendelt. Jóllehet előbb őt káromló, az övéit üldöző és erőszakos ember voltam, mégis irgalmat nyertem, mert hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. De bőségesen kiáradt rám a mi Urunk kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel. Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok. De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak. Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan egy Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen.

1Tim 1,12-17.

MÉG ÉN IS

Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok. (1Tim 1,15)

Csak 32 éves koromban lettem keresztény. Előtte nem ismertem Istent. Ahogy visszanézek a kamasz- és fiatal felnőtt éveimre, sok mindenért szégyellem magam. Egy önző fiatalember voltam, és csak a földi hívságok érdekeltek.
Átérzem Pál Timóteushoz intézett szavait az 1Tim 1,15-ben. Pál, aki megtérése előtt Krisztus követőit üldözte, úgy érezte, hogy ő a legbűnösebb ember a földkerekségen. Azonban Isten szemében a bűn az bűn, és nem számít, hogyan rangsoroljuk azt mi itt a Földön. Pál mondja: "Mivel mindenki vétkezett, és nélkülözi Isten dicsőségét" (Róm 3,23). Ami igazán számít, az az, hogy elfogadtuk Jézus Krisztust, mint Urunkat és Megváltónkat. Pál a Szentlélek vezetésével sok mindent elvégzett Jézus Krisztusért, többek között sok újszövetségi könyvnek ő lett a szerzője. Ha Jézus ilyen rendkívüli módon tudta használni Pált, akkor minket is használni tud.

Imádság: Úr Jézus, segíts használni az ajándékainkat és talentumainkat a te országod előmozdítására! Ámen.

Hogyan használom az adottságaimat Isten országának a javára?
Nathan Reid (Maine, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIKET RÉGI BŰNEIK TERHELNEK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2019 November
Ke Sze Cs Szo Va
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek