2019. december 5. csütörtök

Mindenekelőtt az egymás iránti szeretet legyen kitartó bennetek, mert a szeretet sok bűnt elfedez. Legyetek egymással vendégszeretők zúgolódás nélkül. Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai: ha valaki prédikál, úgy mondja szavait, mint Isten igéit, ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt az Istentől kapott erővel végzi, hogy mindenkor az Isten dicsőíttessék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.

1Pt 4,8-11.

NAGYMAMA KONYHÁJA

Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal. (1Jn 3,18)

Nagymamám konyhája különleges hely volt; még ma is melegséggel tölt el, ahogy feltolulnak emlékeim. Nagymamámnak nem volt szüksége receptekre a főzéshez-sütéshez, egyszerűen minden a fejében volt, melyik hozzávalóból mennyi kell az adott ételhez. És minden, amit készített, ízletes volt. Különösen nagy tehetsége volt a sütemény sütésében. Minden karácsonykor összegyűltünk nála a barátaimmal, hogy azonnal megkóstolhassuk a frissen kisült süteményt. Amikor a titkos összetevőkről faggattam, amitől olyan különlegesek és másokéhoz képest sokkal finomabbak a süteményei, csak mosolygott, és ennyit mondott: "A különleges összetevő a szeretet."
Isten mindannyiunknak ad ajándékot, és az ő szeretetét mutatjuk be, amikor ezeket az ajándékokat a körülöttünk lévő világnak adjuk. Ha az Úr igéjét tanulmányozzuk, de cselekedeteket nem teszünk hozzá, az olyan, mintha recepteket olvasnánk, és aztán nem főznénk semmit. Ahogy a nagymamám ragyogóbbá tette maga körül a világot, mi is megmutathatjuk Isten szeretetét másoknak. Bárki megízleli azt, amit Isten felkínál, megtudja, hogy az a legnagyobb szeretet a világon.

Imádság: Drága Istenünk, add, hogy a tőled kapott ajándékokkal mások javát szolgáljuk. Ámen.

Amikor másoknak segítek, Isten bennem élő szeretetét fejezem ki.
Mark A. Carter (Oregon, USA)

IMÁDKOZZUNK A SZAKÁCSOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2019 December
Ke Sze Cs Szo Va
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek