2019. december 9. hétfő

Dávidé. Áldjad, lelkem, az URat, és egész bensőm az ő szent nevét!
Áldjad, lelkem, az URat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!
Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet,
megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg.
Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé.

Zsolt 103,1-5.

ADJUNK HÁLÁT!

Mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra. (1Thesz 5,18)

A kardiológusomnál töltött egyik rutinvizsgálat során kiderült, hogy bár egészségesnek éreztem magam, de a fizikai állapotom rosszabb volt, mint amire számítottam. Az orvos le volt nyűgözve, hogy milyen sok betegséget átvészeltem, de én félelembe és depresszióba estem a vizsgálat után.
Miután a következő napon sokat gondolkodtam a helyzeten, úgy döntöttem, hogy hálát adok Istennek mindazért a jóért, ami ezen a nehézségen keresztül érhet. Hálát adtam azért, hogy a helyzetem miatt tudatosult bennem az élet rövidsége, és hogy mennyire fontos Isten akaratát követni (Zsolt 90,12). Emellett hálát adtam azért is, hogy a kivizsgálás során kiderült egy olyan egészségügyi probléma, amivel így foglalkozni tudok, mielőtt komolyra fordulna.
Könnyű hálát adnom, amikor az életemben minden rendben van, de nehéz, amikor félek. Mégis, minden helyzetben találhatunk olyan dolgot, amiért hálát adhatunk. Bízhatunk Isten ígéretében, hogy jót hoz ki azokból a helyzetekből, amiktől félünk. Ahogy Pál írta: "Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott" (Róm 8,28).

Imádság: Segíts, Urunk bízni benned, hogy bármilyen nehézséggel nézünk szembe, te jót hozol ki belőle. Ámen.

Minden helyzetben hálát adok Istennek.
Richard Kehoe (Kalifornia, USA)

IMÁDKOZZUNK VALAKIÉRT, AKINEK SZÍVBETEGSÉGE VAN!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek