2019. december 18. szerda

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, és hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, de a világosságról kellett bizonyságot tennie. Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.

Jn 1,1-14.

GYŐZELEM A SÖTÉTSÉG FELETT

A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. (Jn 1,5)

Amikor vasárnap reggel 6 órakor megszólalt a telefon, a feleségem volt a vonal végén, és közölte, hogy az édesapja meghalt. Szomorúságom közepette rájöttem, meg kell terveznem, kik fognak helyettesíteni a gyülekezeti feladataimban, értesítenem kell gyermekeimet nagyapjuk haláláról, és fel kell készülnöm a több mint ezer kilométeres utazásra, hogy a családommal legyek a temetésen.
Az ég még sötét volt, olyan sötét és rémisztő, ahogyan éreztem magam, amikor elindultam a gyülekezetbe. Hirtelen fölpillantottam és megláttam egy nagy világító csillagot a város legmagasabb épületének tetején. Biztos vagyok benne, hogy más reggeleken is ott volt, de soha nem vettem észre. Ebben a pillanatban úgy tűnt, mintha ezt mondaná: "Figyelj rám! Nincs olyan sötét, ahogy te gondolod!" Megteltem reménységgel. Éreztem, hogy "Immánuel", az Isten velünk van.
Ahogy előrehaladunk advent időszakán, hogy egy újabb karácsonyt ünnepeljünk, úgy érezzük talán, hogy a sötétségben lépkedünk kimerülten, elkeseredve, betegséggel, anyagi dolgokkal vagy a jövővel kapcsolatos aggodalmakkal megterhelve. Ilyenkor eszünkbe juthat János Jézusról szóló bizonyságtétele: "A világosság a sötétségben fénylik..."

Imádság: Urunk, segíts, hogy adventkor megérezzük közelségedet! Légy világosság életünk sötétségében! Ámen.

Krisztus világossága eloszlatja életemben a sötétséget.
Bob Baer (Kansas, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ ANYAGI NEHÉZSÉGEKKEL KÜSZKÖDŐKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2019 December
Ke Sze Cs Szo Va
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek