2019. december 24. kedd

Hírt adunk nektek, testvéreim, Istennek arról a kegyelméről, amelyet Macedónia gyülekezeteinek adott. Mert a nyomorúság sok próbája között bőséges az ő örömük, és nagy szegénységükből a tisztaszívűség gazdagsága lett. Tanúskodom arról, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak, és erősen sürgetve kérték tőlünk, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek. És nem csak azt tették, amit reméltünk, hanem először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk, az Isten akaratából.

2Kor 8,1-5.

ISMÉT ADAKOZÓVÁ VÁLNI

Erősen sürgetve kérték tőlünk, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek. (2Kor 8,4)

Az emberek csak adakoztak és adakoztak, míg én küszködtem a rákkal. Nagyon nehezen éltem meg ezt a kivételes állapotot, hogy semmilyen ajándékot nem tudok adni, még az időmet sem. Haszontalannak éreztem magam, és dühös voltam. Ahhoz voltam szokva, hogy én adjak, és nem ahhoz, hogy kapjak.
Elhatároztam, hogy elmegyek egy ünnepi előadásra, remélve, hogy attól karácsonyi hangulatba kerülök. Az előadás szünetében nyertem egy részvételi jegyet egy nyári tini táborba. Ez is ugyanolyan felesleges volt számomra, akárcsak a világ többi dolga. Amikor átvettem a részvételi jegyet, hirtelen késztetést éreztem, hogy hátranézzek. Mögöttem ült egy anya, aki így próbálta vigasztalni a tini lányát a táborozási nyereménnyel kapcsolatban: "Ne add fel, nézd, milyen közel kerültél ahhoz, hogy nyerj!" - és rám mutatott.
"Áldott karácsonyt!" - mondtam én, és átnyújtottam a nyereményemet. Peregtek a könnyek az arcukon, a kislány nem győzte köszönni az ajándékot. Kiderült, hogy már évek óta imádkozott táborozási lehetőségért. Én is imádkoztam azért, hogy ismét adakozhassak. Micsoda jele ez Isten nagyságának és szeretetének! Aznap este otthonomban feltettem a karácsonyi égőket, és a karácsony lelkülete fényesen világított bennem.

Imádság: Köszönjük Istenünk, hogy meghallgatod az imáinkat, és adsz alkalmakat, hogy adakozhassunk. Ámen.

Bármilyenek a körülményeim, Isten mindig használni tud.
Nina Ward (Florida, USA)

IMÁDKOZZUNK A NYÁRI TÁBOROK SZOLGÁLÓIÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek