2020. január 23. csütörtök

"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű."

Mt 11,28-30.

BIZTOSÍTS EGY KIS TERET!

Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. (Zsolt 23,2)

A legutóbbi ifjúsági napok vasárnap reggeli istentiszteletén előre hívtam három embert a hallgatóságból. Aztán megkértem őket, hogy álljanak sorba aszerint, hogy ki mennyire elfoglalt. A legelfoglaltabb embernek két hatalmas dobozt kellett tartania. A következő egy könyvkupacot fogott, az utolsónak semmi sem volt a kezében. Ezek után mondtam nekik, hogy el kell kapniuk a labdát, amit dobok nekik. Mindenkinek odadobtam a labdát, de csak ketten kapták el a háromból. Elmagyaráztam, hogy a labda az Istentől jövő lehetőségeket rejti, és ha túl elfoglaltak vagyunk, nem tudjuk majd "elkapni", amit Isten "dob" nekünk.
Aznap délután, amikor hazaértem, rájöttem, hogy én magam is milyen elfoglalt vagyok. Tele voltam az iskolával, a cserkészcsapattal, a dicsőítő csapattal, a kórussal, barátokkal, a gyülekezettel. Elég nagy szerepünk van abban, hogy mennyire elfoglalt az életünk. Ha felszabadítunk egy kis teret az életünkben, lehetőséget biztosítunk Istennek arra, hogy nyugalmat adjon nekünk, és örömmel fogadhatjuk az előttünk megnyíló lehetőségeket.

Imádság: Istenünk, taníts minket letenni a terheinket, és nyugalmat találni benned, hogy ne szalasszuk el a lehetőségeket, amelyeket biztosítasz számunkra. Ámen.

Mit kell feladnom azért, hogy élhessek az Istentől jövő lehetőségekkel?
Timothy Sandridge (Virginia, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ ELFOGLALT EMBEREKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2020 Január
Ke Sze Cs Szo Va
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek