2020. január 27. hétfő

Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok ellene a hitben szilárdan, tudván, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken e világban. A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.

1Pt 5,6-11.

ISTEN GONDOT VISEL

Vesd az ÚRra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz. (Zsolt 55,23)

Amint az egyik nap a Csendes Perceket olvastam, belebotlottam a fent idézett igeszakaszba. Az igevers mellett a Bibliámban ez a széljegyzet áll: "nem veszi el a terhet, de gondoskodik rólad." Ezt a megjegyzést jóval azelőtt írtam, mielőtt elvesztettem volna a férjemet közel 48 évi boldog házasságot követően. De az igét és a megjegyzést olvasva, mintha magyarázatot találtam volna Isten munkájára az életemben.
Időnként úgy gondolom, hogy nem tudok tovább létezni a férjem nélkül. De amikor így érzek, mindig jön egy látogató, egy üzenet vagy egy telefonhívás a barátoktól vagy a családtagoktól. Néha a napi csendesség alatt kapok egy bátorító üzenetet, ami kimondottan az én helyzetemre illik, vagy egy igeverset, ami balzsamot jelent összetört szívemnek. Máskor a nehézségek között lévők megsegítésére kapok indíttatást. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy milyen áldott is vagyok. Az, hogy segítek nekik, az nekem is nagy segítséget jelent.
Férjem elvesztésének nyomasztó terhe nem szűnt meg, de világosan érzem az Úr vállait is a terhem alatt, és tudom, hogy ő gondoskodik rólam. Ezért nem ingadozom!

Imádság: Drága Istenünk, köszönjük hűséges gondoskodásodat szomorúságunkban és próbáinkban. Ámen.

Szenvedéseimben Isten megsegít, hogy én is segíthessek.
Margie Lank (New Hampshire, USA)

IMÁDKOZZUNK A HÁZASTÁRSUKAT GYÁSZOLÓKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek