2020. január 28. kedd

A hét első napján, korán reggel, miután feltámadt, először a magdalai Máriának jelent meg, akiből hét ördögöt űzött ki. Ő elment, és megvitte a hírt követőinek, akik gyászoltak és sírtak. Amikor ezek meghallották, hogy ő él, és hogy Mária látta, nem hitték el. Ezután más alakban jelent meg közülük kettőnek útközben, amikor vidékre mentek. Ezek is elmentek, és megvitték a hírt a többieknek, de nekik sem hittek.
Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket, keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt. Ezután így szólt hozzájuk: "Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik. Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak."
Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült. Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.

Mk 16,9-20.

TÖRTÉNETEINK MEGOSZTÁSA

Abból a városból pedig a samáriaiak közül sokan hittek benne az asszony szava miatt, aki így tanúskodott: Megmondott nekem mindent, amit tettem. (Jn 4,39)

A közelmúltban találkoztam egy fiatalasszonnyal, aki elmesélte, hogy Isten mit végzett el az életében, és ez mennyire határozottá tette, és megerősítette az Úrral való kapcsolatát. Világos volt számomra, hogy ő előre nem tervezte meg, hogy elmondja nekem ezt a történetet, és én sem vágytam rá, hogy valakinek a bizonyságtételét halljam azon a bizonyos napon. De Istenbe vetett bizodalmát és magabiztosságát fejezte ki azzal, hogy engedett a Lélek ösztönzésének.
Bizonyságtevése teljes mértékben megelevenítette és megerősítette Krisztusba vetett hitemet. Ezt követően megváltozott az életem. Ez a beszélgetés meggyőzött arról, hogy mennyire fontos élményeinket és átéléseinket megosztani másokkal, amikor erre alkalmunk nyílik. Annyi ember él körülöttünk, akiknek szükségük van történeteinkre és bizonyságtételünkre azért, hogy ők is megtapasztalhassák a Krisztusban való új életet.

Imádság: Szerető Istenünk, nyisd meg szívünket, elménket és szánkat, hogy beszélhessünk rólad a körülöttünk lévőknek! Ámen.

Kinek fogok ma bizonyságot tenni a hitemről?
Mavula Sabbath Kefas (Baden-Württemberg, Németország)

IMÁDKOZZUNK BÁTORSÁGÉRT A HITÜNKRŐL BESZÉLNI!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2020 Január
Ke Sze Cs Szo Va
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek