2020. január 30. csütörtök

Pedig ha dicsekedni akarnék, nem lennék esztelen, mert igazságot mondanék, de mérséklem magamat, hogy valaki többnek ne tartson, mint aminek lát, vagy amit tőlem hall; még a kinyilatkoztatások különleges nagysága miatt sem. Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam. Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az el tőlem. De ő ezt mondta nekem: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért a Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.

2Kor 12,6-10.

ISTEN KEGYELMÉNEK HARANGJA

Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem. (2Kor 12,9)

Egy forró nyári napon a fűnyíróm nem működött jól, így bementem a házba megpihenni. A két kislányom a nagyszülőknél volt látogatóban, én meg magányosan gyászoltam rákban nem oly rég elhunyt feleségemet. Amint áthaladtam az autóbeállón, lágy szellő lengette meg a szélharangot. Egy rövid pillanatig olyan volt, mintha egy régi, jól ismert ének első pár hangját hallottam volna. Bátorítást nyertem, hogy nem vagyok egyedül, mert Isten Lelke és kegyelme velem van.
Sokszor megtapasztaltam Pál "tövis adatott a testembe" élményének üzenetét. Nem tudjuk, mi volt neki ez a tövis, de azt tudjuk, hogy a tövis fájdalmat jelent. Háromszor is kérte az Urat, hogy vegye el ezt a tövist, de a válasz ez volt: "Elég néked az én kegyelmem." Pál szavainak az igazságát saját magam is megtapasztaltam. Isten kegyelme mindig elegendő. Ha bízunk szeretetében, végtelen áldásával jutalmaz meg minket.
Az életben a tövisek néha elmúlnak, néha megmaradnak. De bárhogy is van, Isten szeretete által elviselhetjük őket, és örvendezhetünk Isten csodálatos kegyelmének.

Imádság: Drága Istenünk, segíts mindig bíznunk benned életünk nehézségei között és megtapasztalnunk, hogy kegyelmed mindig elegendő! Jézus nevében. Ámen.

Isten kegyelme még a tragédiákban és a gyászban is elegendő számomra.
Stephen T. Johnson (Észak-Karolina, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ EGYEDÜLÁLLÓ SZÜLŐKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2020 Január
Ke Sze Cs Szo Va
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek