2020. február 5. szerda

Ekkor előállt egy törvénytudó, hogy megkísértse Jézust, és ezt kérdezte: "Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?" Ő pedig ezt mondta neki: "Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?" Ő pedig így válaszolt: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat." Jézus ezt mondta neki: "Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz." Ő viszont igazolni akarta magát, és megkérdezte Jézustól: "De ki a felebarátom?" Válaszul Jézus ezt mondta neki: "Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek. Történetesen egy pap ment azon az úton, de amikor meglátta, elkerülte. Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, és amikor meglátta, ő is elkerülte. Egy úton lévő samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta; odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Aztán feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek?" Ő így felelt: "Az, aki irgalmas volt hozzá." Jézus erre ezt mondta neki: "Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj."

Lk 10,25-37.

"ÉN IS ÁTÉLTEM EZT!"

Áldott az irgalom Atyja, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. (2Kor 1,3-4)

Éppen karácsony előtt történt, hogy a lány, akibe beleszerettem, közölte velem, mással randevúzik. Összetörtem, sokat sírtam. Aztán azt gondoltam, olyan emberek társaságát keresem, akik szintén veszteséget szenvedtek. Egy hónap alatt tudtam segíteni egy asszonynak, aki édesapját vesztette el, egy másik keresztény testvérnek, akinek a fia öngyilkos lett, és egy házaspárnak, akiknek idősebb lányuk Isten ellen lázadt.
Lehet, hogy sokaknak nem tűnik fel egy lényeges mozzanat az irgalmas samaritánusról szóló példázatban. Úgy vélem, hogy a pap és a lévita, nem teljesen értették, milyen helyzetben van valójában az ember. De a samaritánus, mint egy lenézett nép tagja, megértette őt, valószínűleg személyes tapasztalatai okán. A samaritánus valóban azonosulni tudott a szenvedő férfi megpróbáltatásaival, és azt mondhatta: "Én is átéltem ezt!"
Amikor különféle nehéz helyzetekkel küzdünk, Jézus arra hív, hogy támogassuk azokat, akik szintén szenvednek. Megnyugtathatjuk őket azzal a békességgel, amit Istentől kapunk. Az együttérzéssel Krisztust követjük, és ezáltal közelebb kerülünk Istenhez és a körülöttünk lévőkhöz is.

Imádság: Atyánk, fájdalmunkban adj erőt, hogy mások megbántottságát átérezzük, és vigasztalhassuk őket! Ámen.

Isten azt szeretné, ha vigasztalását megosztanám másokkal.
Rick Nowlin (Pennsylvania, USA)

IMÁDKOZZUNK VALAKIÉRT, AKINEK KAPCSOLATI PROBLÉMÁJA VAN!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2020 Február
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 1

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek