2020. február 13. csütörtök

Bízzál az ÚRban, és tégy jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban élhetsz.
Gyönyörködj az ÚRban, és megadja szíved kéréseit!
Hagyd az ÚRra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik:
világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít.

Zsolt 37,3-6.

TÜRELEM

Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál. (Róm 8,28)

Művészeti iskolám vezető táncosaként tánckarrierem csúcsán voltam. Egy stúdióban tartottam edzéseket, és sorban nyertem a versenyeket. Aztán egy edzésen a hátamban nyilalló fájdalmat éreztem. Megpróbáltam nem venni róla tudomást, de a nap végén a kórházban kötöttem ki. Miután többször megröntgeneztek, az orvos azt mondta nekem és szüleimnek, hogy vagy abbahagyom a táncot, vagy alávetem magam egy műtétnek. Úgy döntöttem, hogy befejezem a táncot. Ezzel eddigi életem legnehezebb döntését hoztam meg.
Azóta is békességem van a döntésem felől. A következő hónapok tele voltak érzelmi és fizikai megpróbáltatásokkal. Ahogy más elfoglaltságokat és szenvedélyeket kerestem, újra rátaláltam a Krisztussal való kapcsolat mélységeire. Ez a legjobb dolog, ami csak történhetett velem. Azt tapasztaltam, hogy az öröm nem a tánctehetségemből, hanem Istentől ered. Soha nem képzeltem volna, hogy az Úr egy ilyen fájdalmas veszteséget végül ilyen nagy áldássá fordít számomra.
Még ma is áldásként élem azt meg, ami talán soha nem adatott volna meg, ha más döntést hozok. Természetesen hiányzik a tánc, de végül a szenvedély, melyet az Istennel való kapcsolathoz adhatok, mindennél nagyobb jutalom számomra.

Imádság: Istenünk, hálásak vagyunk azért, amit kaptunk tőled. Segíts türelmesen várakozni ajándékaidra! Ámen.

Istennel való kapcsolatom teljes életet ad.
Rylee Goetzinger (Oklahoma, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK SÉRÜLÉSBŐL LÁBADOZNAK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek