2020. február 20. csütörtök

Jeleket és csodákat tettél a fáraó előtt, összes szolgája előtt és országának egész népe előtt, mert tudtad, hogy gőgösen bántak velük. Olyan nevet szereztél magadnak, amely ma is megvan. A tengert kettéválasztottad előttük, úgyhogy a szárazon vonultak át a tenger közepén. Üldözőiket úgy dobtad az örvénybe, mint követ a hatalmas vizekbe. Felhőoszlopban vezetted őket nappal és tűzoszlopban éjjel, hogy megvilágítsd nekik az utat, amelyen járnak. Majd alászálltál a Sínai-hegyre, és beszéltél velük az égből. Adtál nekik helyes törvényeket, igaz tanításokat, jó rendelkezéseket és parancsolatokat. Megismertetted velük szent nyugalomnapodat, és parancsolatokat, rendelkezéseket és törvényt adtál nekik szolgád, Mózes által. Az égből adtál nekik kenyeret, amikor éheztek, és a kősziklából fakasztottál vizet, amikor szomjaztak. Azt mondtad nekik, hogy menjenek be, és vegyék birtokba azt a földet, amelyet esküre emelt kézzel ígértél oda nekik. A mi őseink azonban gőgösek voltak, nyakaskodtak, és nem hallgattak parancsolataidra. Nem akartak engedelmeskedni, nem emlékeztek csodáidra, amelyeket velük tettél, hanem nyakaskodtak, és makacsságukban arra adták a fejüket, hogy visszatérnek a szolgaságba. De te bűnbocsátó Isten vagy, kegyelmes és irgalmas, hosszú a türelmed és nagy a szereteted, ezért nem hagytad el őket.

Neh 9,10-17.

ISTEN, A "FOLTVARRÓ"

Ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégezi Krisztus Jézus napjára. (Fil 1,6)

Sok feladatom volt foltvarróként az elmúlt 30 évben. A legtöbbet befejeztem, ám néhány darab, amelyet nagy lelkesedéssel kezdtem, ott hever a varrósarkomban érintetlenül, porfogóként. Vagy elvesztettem az érdeklődésemet, mert túl nehéz lett volna befejezni, vagy egy másik darab fontosabbá vált. Az egykor nagy becsben tartott darabok félretéve, elfelejtve feküdnek.
Hálásak lehetünk, hogy Isten, a mi életünk "foltvarrója" sosem cselekszik így. Teremtőnk, aki elkezdte bennünk a jó munkát, be is fejezi azt. Nem számít, milyen érdektelenné vagy nehézkessé válunk, vagy mit tartunk fontosnak, Isten nem hagy minket egy sarokban porosodni. Ehelyett féltő gondoskodással és kegyelemmel káprázatos mesterművé ölti össze az életünket.

Imádság: Drága Atyánk, köszönjük, hogy nem teszel félre bennünket. Segíts bíznunk abban, hogy te befejezed, amit elkezdtél: "Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen." (Mt 6,9-13)

Isten mennyei alkotássá ölti az életemet.
Jennifer Lanane (Észak-Karolina, USA)

IMÁDKOZZUNK A HALOGATÓKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2020 Február
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 1

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek